• Kultúra
Tóth Balázs

Visszatér a Wellhello a PLÁZSra

Tavaly ők nyitották a Balaton megújult buli központját, a Wellhello pedig a tavalyi év egyik legjobb bulijaként emlékszik vissza a PLÁZS nyitóbulijára. A csapat július 29-én tér vissza a PLÁZSra, hogy ismét elnöki buliban részesítse annak közönségét, mert ha hétvége, akkor Siófok és ez nem lehet kérdéses ezúttal sem.

„Hány kép fér még bele a nyárba?", kérdezi a költő, a nyári koncertnaptárba pedig még mindenképpen ott díszeleg a Wellhellonál a PLÁZS, amire a tavalyi év egyik legjobb koncertjeként emlékszik vissza a csapat.

Mikor először felkértek minket tavaly, odáig voltunk a helyszínért, mert végre van a Balatonon egy hely, ahol élőzene és fesztiválpörgés van, nem egy disco helyszín. Nagyon örülünk, hogy kitartott a PLÁZS, mi már nagyon várjuk a koncertet.

– meséli a Wellhello, akik nemrég jelentették meg listavezető, Odaút című friss számukat.  A dal a rövidesen megjelenő Zsáner lemez egyik felvezető darabja, amiről augusztus közepén hallhatjuk legújabb, a Régi szőke című dalukat. A friss szám elmondásuk szerint hangszerelésében és hangulatában picit eltér majd a megszokottól, de továbbra is igazi „Wellhellos" mű lesz.

A zenekar minden koncertszezon előtt összeül és gondosan alakítják ki az aktuális setlistet, valamint áthangszerelnek egy-egy dalt is, de koncertről-koncertre nincs idő átvariálni a dalokat. Ennek ellenére vallják, hogy minden koncert más és más és minden egyes alkalommal a soron következő számukra a legfontosabb buli, amire őrült energiákkal készülnek. A mostani PLÁZSos bulira ráadásul extra fényekkel várhatjuk a zenekart a Balaton partjára.

Siófok, itt kezdődik a Balaton és ezúttal is érdemes már délután a vízparton kezdeni, ugyanis nemcsak a kánikula miatt lesz forró a hangulat: napközben a FitBalance Beach Body versenyén dől el, kinek van a legszebb fürdőruhás teste. A hölgyek és urak versenye után pedig a Wellhello elnöki koncertje teszi fel az estére a koronát.

Kommentek:

Top 16