• Külföld
Gyöngyösi Lilla

Visszaküldhetik Törökországba a tengeren megmentett migránsokat

Törökország és szövetségesei megállapodtak abban, hogy a NATO tengeri műveletének keretében megmentett, majd Törökországból útnak indult menekülteket visszaküldhetik török területre - mondta kedden Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.

Mint mondta, a NATO hajói megkezdték felderítéseket az Égei-tengeren, és folyik a tengeri misszió részleteinek kidolgozása is.

Február 11-én Ashton Carter amerikai védelmi miniszter a katonai szövetség brüsszeli tanácskozásán bejelentette, hogy Németország, Törökország és Görögország kérésére a NATO tengeri műveletet indít a görög és török partok közelében, hogy az embercsempészek elleni fellépéssel elősegítse a menekültválság enyhítését.

A NATO hajóinak kötelességük, hogy segítséget nyújtsanak a bajba jutottaknak, a tengeri művelet elsődleges célja azonban nem a migránsok kimentése. Stoltenberg ugyanakkor azt mondta, hogy nem fogják visszafordítani a menedékkérőket szállító hajókat.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A Nemzetközi Migrációs Szervezet kedden közzétett adataiból kiderült, hogy az év eleje óta több mint százezren érkeztek Európába. Közülük 97 325 ember ért partot Görögországban, Olaszországba pedig 7 507 migráns érkezett. Átkelés közben 410 ember fulladt a tengerbe, a legtöbben, 321-en az Égei-tengeren, a török és a görög partok között – írja az MTI.

    Top 16