• Kultúra
Faktor

Vásáry André új szerelme az operett

Vásáry Andrénak számos újdonságot tartogatott eddig 2018. Életében először lépett színpadra musicalben, méghozzá rendhagyó szerepben. Egy női karaktert alakít a Chicagóban, ennek köszönhetően a darab először szólalhat meg az eredeti formájában Magyarországon. Emellett egy új műfajában is kipróbálta magát: operett műsort állított össze, amellyel október 26-án a siófoki Kálmán Imre Emléknapokon is fellép, ahol a kedvenc dalát is elénekli. Magyarország egyetlen férfi szoprán énekese azt is elárulta, hogy miért szeretett bele teljesen a műfajba.

Mostanában nem csak koncertekkel, hanem színházi fellépésekkel is tele van a naptára, hiszen a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Chicago című musicalben kapott egy nagyon különleges szerepet. Mary Sunshine-t, a bulvárújságírónőt formálja meg.

Szikora János igazgató úr azzal keresett meg, hogy van egy szerep, amit csak én tudok elénekelni. Amikor kiderült, hogy erről a darabról van szó, kicsit meglepődtem, mert ugyan a saját koncertjeimen szoktam énekelni musicalrészleteket, de színpadi szerepet még sohasem kaptam ebben a műfajban. Amikor később Horváth Csaba rendezővel találkoztunk, elmondta, hogy nem ripacskodást szeretne a szerepben, hanem egy kicsit groteszk, de azért mégis komoly megformálását a karakternek.  Nagyon élvezem a szerepet az összes nehézségével együtt, az pedig különösen megtisztelő, hogy mióta Magyarországon megy Chicago, most először szólalhatott meg eredeti hangfekvésében ez a szerep. A jogtulajdonosok külön meg is köszönték ezt a premier után. Ez megint csak öröm, hiszen elsőnek lenni valamiben mindig nagyszerű érzés. Úgyhogy nagyon tetszik a szerep, és az eddigi kritikákból és visszajelzésekből úgy tűnik, hogy mindenkinek meg is marad a karakter az emlékezetében.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az október 26-i siófoki koncertje is újdonság lesz bizonyos szempontból, mert habár többször is fellépett a városban, most először fog koncertet adni a Kálmán Imre Emléknapokon, és most először érkezik operett műsorral.

    Idén nyáron volt az első kirándulásom ebben a műfajban, habár a Zeneakadémián az egyik vizsgámon kellett már énekelnem operettet. Akkor kicsit tartottam ettől, de ahogy mostanában jobban elmélyültem a darabokban, teljesen a szerelmese lettem az operettnek. Azt gondolom, hogy nagyon magyar a műfaj, még ha az eredetét tekintve, zenetörténetileg ez nem is teljesen igaz. De Kálmán Imre, Lehár Ferenc és a többi szerző dalait nagyon átjárják a magyar zenei hagyományok, így igazán jóleső érzés énekelni ezeket a darabokat. Főleg úgy, hogy valamilyen úton-módon mindegyiket ismertem, mégpedig annak ellenére, hogy nem voltam nagy operett látogató. De ebből jól látszik, hogy aki Magyarországon született vagy él, akaratlanul is találkozik ezekkel a darabokkal. Ezért nagyon boldog voltam, amikor nyáron összeállítottuk azt az egyórás koncertet, amelyet most Siófokon is előadok. A legismertebb darabokból válogattam a dalokat, például a Csárdáskirálynőből, a Marica grófnőből vagy a Mágnás Miskából, de emellett elhangzanak majd régi magyar slágerek is, egy-egy ismert sanzon és kuplé. Illetve lesz egy Budapest blokk is, melyben Budapesttel kapcsolatos dalokat fogok énekelni. Az eddigi koncertek alapján a közönség tényleg mindegyik dalt szereti és ismeri, és szinte velem énekli őket.

    Most, hogy jobban elmélyedt a műfajban, van esetleg olyan operett, esetleg karakter, amely kifejezetten közel áll önhöz Kálmán Imre életművéből?

    Erre nehéz válaszolni, mert a koncertre készülve rengeteg operettet meghallgattam, és nagyon sok olyan dal és karakter van, amelyeket megszerettem. Nehéz lenne kiemelni egyet, annál is inkább, mert igazából magát a korszakot szeretem. Szerintem zeneileg még most is nagyon izgalmas és aktuális, nem véletlenül népszerű máig. Szóval nehéz lenne kiemelni bármit is, de a Csárdáskirálynő valódi remekmű, nagyon eltalált karakterekkel, fülbemászó dalokkal, nyilván ezért is játsszák az egész világon.

    Úgy tudom, új albumon dolgozik. Elképzelhető, hogy operett is szerepel majd rajta?

    Igen, most már itt lenne az ideje egy új lemeznek, a témája ezúttal a szerelem lesz. Egy operettből származó dal – amelynek a címét most nem árulhatom el, de a koncerten elhangzik majd – úgy néz ki mindenképpen szerepelni fog rajta, mert egyszerűen imádom, az a kedvencem. Illetve azt gondolom, hogy ha már lehetőségem van több műfajban énekelni, akkor ezt ki is kell használnom. Úgyhogy igen, a következő lemezen mindenképpen lesz operett.

    A munkán kívül is szeret és szokott a Balatonhoz járni?

    Mivel Debrecenből származom, igazából kimaradt a Balaton a gyerekkoromból, inkább külföldre mentünk a családommal nyaralni. Barátaimnak köszönhetően, már felnőtt fejjel fedeztem fel a Balatont, miután Budapestre költöztem, és rögtön bele is szerettem. Egyrészt fantasztikus a természeti adottsága a tónak és különleges hangulata van a környéknek, másrészt elképesztően sokat fejlődött az elmúlt években a programok és a vendéglátás területén is. Véleményem szerint olyan fantasztikus lehetőség és kincs a Balaton, amellyel élnünk kell. Ezért minden évben, ha csak tehetem, eltöltök pár napot a tónál. Idén nyáron ez kevésbé sikerült, bár most életemben először részt vettem a Balaton Soundon, ahol nagyon jól éreztem magam. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is elmegyek erre a fesztiválra, de jó tapasztalat volt. A Balaton iránti szerelmem pedig, ha későn jött is, egy életre szól: bármikor boldogan utazom oda koncertezni és pihenni is.

    További információ: www.hellosiofok.hu  www.siofok50.com

    Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/

    Kommentek:

    Top 16