• Krimi
CsR

Vallási gyülekezet tagja gyilkolhatta meg Irmát

A rendőrség elfogta a körözött férfit, aki korábban egy vallási gyülekezet tagjaként nyilatkozott a tévében. K. László a börtönben tért meg, mert már korábban is volt büntetve, 10 évet töltött a rácsok mögött.

Egy csinos, konszolidált, 32 éves vezető beosztású banki alkalmazott brutális gyilkosa után in­dított a rendőrség hajtóvadászatot, ami tegnap már véget is ért: a nyomozók őrizetbe vették a feltételezett tettest, K. Lászlót. A rendőrség ugyan nem hoz nyilvánosságra részleteket, de a nő szomszédai szerint a tettes agyonverhette áldozatát. A kőbányai gyilkosságról a Faktor is írt, akkor még keresték a férfit, akiről senki sem tudta megmondani, hogy milyen kapcsolata volt a meggyilkolt nővel. Irma az utóbbi hetekben olyan posztokat tett közzé a közösségi oldalán, amelyek a szakításról szólnak.

A férfi korábban többször volt büntetve. Lopás, személyi szabadság megsértése is szerepelt a bűnlajstromán. Egyik bűncselekményét a Balatonon követte el, egy nővel erőszakoskodott. Tíz évet ült fegyházban, ahol vallásos lett.

Már szabadon, 2007-ben a Magyar Televízió egyik vallási műsorában egy gyülekezet tagjaként nyilatkozott.

"A börtönben, 1999 tavaszán tértem meg, ott találkoztam egy emberrel, aki ismerte a … egyházat. Rajta keresztül kerültem kapcsolatba a gyülekezet egyik pásztorával.

Szabadulásom után találkoztam a pásztorral, és elmondtam neki, milyen nehézségekkel küzdök, mert tíz év hét hónap fegyházbüntetésből szabadultam. A gyülekezettől azonnal segítő ke­zet kaptam. Itt lakom, itt dolgozom a gyülekezetben és na­gyon hálás vagyok, mert nyilvánvalóan isten kegyelme és a szeretete hozta létre ezt a találkozást - mondta akkor a férfi.

A Bors úgy tudja, hogy az áldozat testvére egy vidéki rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot, így a nyomozók presztízskérdésnek tekintették K. László elfogását.

Kommentek:

Top 0