• Kultúra
Faktor

Megint horror tarol az amerikai mozikban: itt a magyar nyelvű előzetes

A Vaksötét című horrorfilm vonzotta a legtöbb észak-amerikai nézőt a mozikba a hétvégén.

Péntektől vasárnapig 15,7 millió dollárért (4,3 milliárd forint) váltottak jegyet a produkcióra, a történet szerint egy vak ember lakásában esnek csapdába a kirablását tervező támadók. A második hete játszott film hosszú hétvégi négynapos bevétele - a munka ünnepe miatti hétfői szabadnappal együtt - a 19 millió dollárt is meghaladhatja a stúdió előrejelzése szerint.

A Suicide Squad - Öngyilkos osztag a második helyen végzett tízmillió dollárral (2,8 milliárd forinttal), az Elliott, a sárkány pedig 6,5 millió dollárral (1,8 milliárd forinttal) toldotta meg eddigi bevételeit, és ezzel holtversenyben osztozott a harmadik-negyedik helyen a Kubo és a varázshúrok című animációval. A Virsliparti című animációs produkció 5,3 millió dollárral (1,5 milliárd forinttal) foglalta el az ötödik helyet a kasszasikerlistán.

A Vaksötét sikere rossz ómennek bizonyult a Morgan című sci-fi thriller számára: a Ridley Scott fia, Luke Scott rendezte produkciót kétezer moziban kezdték játszani a hétvégén, de csupán kétmillió dollárt (556 millió forintot) fizetett érte a közönség.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Robert De Niro és Edgar Ramirez bokszdrámája, az augusztus végén debütált Hands of Stone iránt szintén csekély volt az érdeklődés: bár több mint kétezer moziban vetítették, csak 1,3 millió dollárt (361 millió forintot) keresett.

    Kommentek:

    Top 16