• Krimi
Faktor

Elhagyta társait, holtan találták a fiatal úszót

Mire megérkezett a segítség, már késő volt.

A szenci Napfényes tavak közelben lévő Guláska tónál járt vasárnap délután a téli úszók egy csoportja. Miután a többiek már végeztek, egy 34 éves, Pozsonyból származó férfi még úgy döntött, úszik egyet, és bement a vízbe a jégpáncélon lévő nyíláson.

Nem sokkal később társai keresni kezdték, majd a jégen át meglátták mintegy négy méterre a felszín alatt - írja a Paraméter. Pozsonyból érkeztek búvárok, akiknek sikerült kimenteniük, végül több mint egy órán át tartott az újraélesztése, majd mentőhelikopterrel bevitték az egyik pozsonyi kórházba. Azután átszállították a Szív- és Érrendszeri Megbetegedések Nemzeti Intézetébe, ahol végül feladta a harcot az életéért. Hajnali háromkor elhunyt - erősítette meg az intézet szóvivője.

Kommentek:

Top 0