• Autó
Autószektor

Utcára vele, mert több, mint egy N betű

N, vagyis Norbi, igen, ilyennel, pontosabban ennek közeli rokonával versenyez Michelisz Norbert és a M1RA csapat pilótája, Nagy Dániel.

Ponytól a fenevadig

Idősebbek még emlékezhetnek az első dél-koreai autókra, melyekre nem éppen a fantáziadús design volt a jellemző. A fiataloknak már egészen más kép ugrik be: lendületes forma, biztonság, kényelem és hosszú garanciával is alátámasztott minőség.

Hyundai i30N Forrás: Autószektor

Hyundai i30N Forrás: Autószektor

EZT IS AJÁNLJUK:

    Mindezeket a legkülönbözőbb kategóriában fokozza a Hyundai, melynek korai modellje, az 1975-ös, majd a későbbi Pony is már csak halvány és főleg felejthető emlék, mind formájával, mind teljesítményével, nem úgy mind utódjai. Mint például az i30-as, mely nem csak a vetélytársakat, de a vevőket is lenyűgözte.    

    N, azaz Namyang

    A tetszetős családi modell legújabb generációjából igazi fenevadat kreáltak a Hyundainál. Ráadásul az attraktív formájú autó nem csak a prospektusokban, de a versenypályákon is jól teljesített. A rali és pályagyőzelmek után itt az i30 N, mely a Hyundai-krónika új fejezet. A jelzés utáni egyetlen plusz betű többféle jelentéssel bír: az N Namyang-ban, a dél-koreai márka fejlesztési központjában született és a Nürburgringben tökéletesítették, miközben az N a gyors kettős kanyart, vagyis a Hyundai nagy teljesítményű autós fejlesztésének lényegét is jelképezi.

    Rajtelektronika Forrás: Autószektor

    Rajtelektronika Forrás: Autószektor

    Kívülről nem feltűnő, mégis tekintélyt parancsoló fazonú az i30 N, nem véletlenül, mert négyhengeres, 2 literes T-GDI turbós benzinmotorja 275 lóerőt és 353 Nm-es (túltöltéssel 378) forgatónyomatékú.

    Versenytempós sportadalékok

    Ahogy a versenyautókon, ebben is rajtelektronika biztosítja a maximális tapadást azzal, hogy induláskor csökkenti a kerekek kipörgését, vagy megcsúszását. És nem csak gyorsulásával és tempójával, hanem szerkezetével is sportos. Benne van az N Corner Carving Differential (elektronikusan vezérelt, részlegesen önzáró differenciálmű), elektronikusan vezérelt futómű és fordulatszámhangolás, valamint köridőmérő, teljesítményt és nehézségi gyorsulást (G-force) jelző műszer.

    Konfigurációk beállítása Forrás: Autószektor

    Konfigurációk beállítása Forrás: Autószektor

    Az N Grin Control rendszer különböző konfigurációkat kínál, a kényelmes napi ingázástól a versenypálya teljesítményig. Egyetlen gombnyomással választhatók az üzemmódok, melyek megváltoztatják a motor és futómű karakterisztikáját, van Normal, Normal Individual, Sport, Custom és Eco fokozat.

    Performance csomag

    Kaszkádos hűtőrácsa agresszív jellegű, ahogy az első és hátsó lökhárító, az új hátsó légterelő, mely mind dögössé teszi a designt, miközben a javítja az aerodinamikai és hűtési teljesítményt. A Hyundai i30 N az exkluzív Performance Blue mellett Clean Slate, Polar White, Micron Grey, Phantom Black és Engine Red színben, 19 colos Pirelli P-Zero gumiabroncsokkal, N féknyergekkel és nagyobb átmérőjű (elöl 18, hátul 17 colos) tárcsákkal készül. A Performance csomagnál a vezető kipufogó hangot is választhat, miközben változtatni tudja a kipufogószelepek vezérlését, ezzel is hangsúlyozva az autó dinamikáját: az i30 N Hyundai 6,1 másodperc alatt éri el a százas tempót, ami nem csak a közútra elég.

    Pirelli P-Zero gumiabroncs Forrás: Autószektor

    Pirelli P-Zero gumiabroncs Forrás: Autószektor

    Profi vélemények

    Beültettük az i30 N változatába a Hyundai autókkal versenyző M1RA csapat néhány tagját.

    Mérettől függetlenül elismeréssel szóltak a belső méretről és a kényelemről, amit a komoly oldaltartású ülések sem rontottak, sőt, nagyon is fontos volt, hiszen ezzel az autóval 0,95 g oldalgyorsulással is biztonságban érezhetjük magunkat. A méretről annyit, hogy a TCR Europe sorozatban is eredményes és közel két méter magas Nagy Dániel is komfortosan érezte magát vezetés közben, és azt is hozzá tette, hogy bizony sokkal jobb belőle a kilátás, és nagyobb a kényelem is, mint a vetélytárs sportkocsikban. Ő biztos mérce, és nem csak mérete, hanem tapasztalata és versenyzői képességei alapján is. Nagy Dániel a Hungaroringen rendezett WTCR futamon második lett a világbajnok Huff mögött, egy héttel később a Paul Ricard versenypályán, Le Castellet-ben is dobogón végzett.

    Nagy Dani, az M1RA versenyzője Forrás: Autószektor

    Nagy Dani, az M1RA versenyzője Forrás: Autószektor

    Dániel pozitív élményekkel szállt ki az I30 N-ből, lenyűgözte a kimagasló stabilitás a kanyarokban. Kiemelte még, hogy mennyire fontos az ilyen típusú autóknál az első tengelyen lévő tapadás mértéke kanyarodás közbeni gyorsítás pillanatában. Az autó ezen a téren is kitűnően vizsgázott az M1RA versenyzője szerint.

    Hyundai i30N modellek Forrás: Autószektor

    Hyundai i30N modellek Forrás: Autószektor

    Hasonlóan nyilatkozott a Hyundairól a pilóta versenymérnöke, Boriszov Dániel is. Az autó kellően stabil, a sportos érzetet a rajtautomatika, G-műszer és csomagtartó merevítés, valamint tekintélyes kipufogóhang is növeli. Az pedig külön dicséretes, hogy teljes méretű pótkerékkel szállítják az i30 N-modellt, ami sajnos ritka napjainkban, pedig komoly biztonságérzetet jelent.

    További cikkekért látogasson el az Autószektor oldalára

    Kommentek:

    Top 16