• Krimi
Faktor

Elképesztő dolgot állít a budapesti lányt megölő Dávid ügyvédje

A fiatal lányt korábbi barátja pénteken ölte meg.

Törölte a memóriája a borzalmas emlékeket, és állítólag egy pillanatra sem emlékszik a 17 éves W. Dávid abból, hogy miként ölte meg egykori szerelmét, a 19 éves Fan­nit. A Blikk úgy tudja, hogy a fiú tudja, hogy súlyos börtönévek várnak rá.

Fotó: MTI - Mihádák Zoltán

Fotó: MTI - Mihádák Zoltán

"Ebben az ügyben sok múlik a szakértőkön, hiszen csak ők tudják megállapítani, mi történt védencem tudatával a gyilkosság alatt és után. Egy biztos, a felelősségét egyetlen percig sem vitatja, tudja, hogy elfogadhatatlan, amit tett, és esze ágában sincs elmenekülni. Családja mellette áll, ők is szeretnék megtudni, mi vezette fiukat egy ilyen cselekedetre. Korábban ugyanis soha semmi gond nem volt Dáviddal. Normálisan tanult, szeretett volna továbbtanulni" – mondta dr. Hegedűs László, a gyilkossággal gyanúsított fiú védőügyvédje.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Múlt hét pénteken W. Dávid egy Újlak utcai panelház lépcsőfordulójában késsel halálra szúrta Fannit. A fiatalok négy hónappal azelőttig egy párt alkottak, a lány azonban kilépett a kapcsolatból, mert nem bírta elviselni a fiú állandó féltékenykedését. Ezután Dávid folyamatosan zaklatta, azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát. Fan­ni sajnálta, ezért nem ment a rendőrséghez segítségért.

    A gyilkosság napján egy Fannival közös házban lakó személy bejelentést tett a rendőrségen, hogy egy erősen vérző nőt talált a hatodik és a hetedik emelet között a lépcsőházban. A lány életét a pillanatok alatt a helyszínre érkező mentők sem tudták megmenteni. Dávid a helyszínről elmenekült, a gyilkossághoz használt kést eldobta.

    Kommentek:

    Top 16