• Külföld

Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea, az egyik felrobbant

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki pénteken, ami 800 kilométer után a Japán-tengerbe esett. Később egy másik rakétát is kilőttek, ami valószínűleg felrobbant a levegőben.

A Jonap japán hírügynökség szerint  Rodong típusú rakétákat lőhettek ki, aminek hatótávolsága 1300 kilométer. Phenjantól északra fekvő területről indíthatták útjára.

A szöuli védelmi minisztérium egyik szóvivője szerint huszonkét perccel később ugyanabból a térségből újabb rakétát lőttek fel, de az körülbelül 17 kilométeres magasságban eltűnt a dél-koreai megfigyelő radarok képéről, s vélhetően a levegőben felrobbant. Ez a mostani akció egy újabb erőfitogtatás, amivel Észak-Korea válaszol arra, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea nemrég megkezdte közös hadgyakorlatát, amin minden eddiginél több katona vesz részt és több katonai eszközt vonultatnak fel. Egymást követő két nagy hadgyakorlatról van szó, az egyik most ér véget, a másik pedig mostantól április végéig tart.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Közvetlenül a hadgyakorlat megkezdése előtt Kim Dzsong Un, a kommunista Észak-Korea vezetője megelőző atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, egy nappal később pedig bejelentette, hogy országának sikerült ballisztikus rakétákra felszerelhető méretűre kicsinyíteni atomtölteteit.  

    Top 16