• Krimi

Újabb cigarettacsempészeket fogtak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy cigarettacsempész-csoportot akar elfogni 2014 óta. Eddig három embert fogtak el, most újabb hat csempészt találtak, közülük ketten börtönbe kerültek.

A NAV a múlt évben kétszer foglalt le a csoporttól cigarettát, eddig körülbelül százmillió forint értékben. Először egy nyíregyházi ház garázsában, másodszor pedig egy autó rakterében találták a cigiket.

Már ekkor azt gondolták, hogy a két csempészés ugyanahhoz a csoporthoz köthető, mert egy nő mindkét alkalommal a helyszínen volt. Másodszorra őt is igazoltatták. Az autójában 113 millió forintot, 2000 eurót és sok mobilt találtak. Akkor három embert hallgattak ki, mindegyikük letagadta, hogy bármit is tud a csempészcigiről.

A mostani nyomozás után már összesen kilenc embert gyanúsítanak, kihallgatásuk után két férfi előzetes letartóztatásba került. Kettőtől nyolc évig tartó börtönt kaphatnak.

Top 0