• Krimi
Faktor

Veszélyes anyaggal kereskedtek: lebukott a Veszprém megyei bűnbanda

Több kábítószer-kereskedőt és -fogyasztót is elkaptak a rendőrök.

Egy 44 éves férfi tavaly ősztől egy bakonyi kisváros általános iskolájának szomszédságában és a település vonzáskörzetében élő fiatal- és felnőtt korú személyeknek adott el marihuánát és biofüvet. Utóbbival 14. életévüket be nem töltött diákokat is többször megkínált, akik közül volt, aki a későbbiek során visszatérő vásárlójává váltak. A Veszprém megyei rendőrök idén április 17-én elfogták a zirci K. Dezsőt, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és kihallgatták. Őrizetbe vették, később előzetesbe került.

Az ügyben folytatott további adatgyűjtés eredményeként a nyomozók látókörébe került az a 28 éves hajmáskéri nő, akitől K. Dezső a bódító hatású szereket vásárolta. Emellett a hajmáskéri lakos március óta rendszeresen értékesített új pszichoaktív anyagokat fiatalok számára is, több alkalommal egy veszprémi iskola mellett. A veszprémi rendőrök összehangolt akció keretében a nőt június 5-én délután fogták el egy lakásban, ahol éppen a vásárlóit szolgálta ki. Előállították, kihallgatták és őrizetbe vették. Június 7-én a bíróság előzetesbe tette. A terjesztő otthonában tartott házkutatás alkalmával marihuánát találtak és a lakásban elfogták a nő segítőjét, egy 19 éves fiút is.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy egy 30 éves kislődi férfi rendszeres vásárlója a hajmáskéri nőnek, de a beszerzett új pszichoaktív anyagot viszonteladóként Ajkán és a vonzáskörzetébe eső településeken árulja is, méghozzá sokszor egy általános iskola mellett. A férfit június 7-én előállították és kihallgatták.

    A Veszprémi Rendőrkapitányság a 28 éves nővel és a 30 éves kislődi férfival szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklás miatt folytat nyomozást, a 19 éves segítő férfi ellen kábítószer birtoklás miatt indult büntetőeljárás.

    Fotó: police.hu

    Fotó: police.hu

    A bűncselekménnyel összefüggésben a nyomozás során nagy számban kerültek látókörbe új pszichoaktív szer-, illetőleg kábítószer-fogyasztók. A rendőrök Veszprémből és vonzáskörzetéből a fenti személyeken túl  június 5-én tizennégy, június 7-én tizenhat személyt, míg Ajkáról és a környező településekről június 14-én további kilenc embert állítottak elő, közülük hetet kábítószer fogyasztás gyanúja miatt hallgattak ki - írja a police.hu.

    Top 16