• Kultúra
Vági Barbara
Vági Barbara

Új koncert, új dalok, telepesek és kerítés - interjú Ákossal

Minden nap próbál, készül a dupla Aréna koncertre Ákos, akinek néhány napja jelent meg a tavalyi Aréna-koncertből készült dvd-je. A most decemberi koncerten teljesen új lesz a látvány, és a dalok jelentős része is. Ákos beszélt a Faktornak adott interjújában a gondolat teremtő erejéről, hitről, a tehetségkutatókról, a családjáról, de a migráns-helyzetről és a terrortámadásokról is.

Ákos

Ákos

Fotó: Talán Csaba

Hamarosan kezdődik a tavalyi dupla Aréna-koncertről készült dvd bemutatója itt, a moziban, ahol ülünk. Ennek a koncertnek volt eddig a legkomolyabb látványvilága, de minden koncertjén hangsúlyos a látvány. Például ez az önnel kapcsolatos kuriózumok egyike…

EZT IS AJÁNLJUK:

    A tavalyi dupla Aréna-koncertünk talán az eddigi leglátványosabb előadásunk volt, de ez csak Magyarországon kuriózum. Kicsit fárasztó is, hogy folyton erről kell beszélni.

    Ezt a pályája elején eldöntötte, hogy erre is mindig figyel majd, hogy a látvány, a fény, a vetítések egyediek legyenek?

    Amikor kamasz voltam, és a kedvenceim koncertjeire jártam, rájöttem, hogy ez technikai sport, és azt is eldöntöttem, hogy ha valaha színpadra lépek, ilyen koncerteket szeretnék.

    Melyik kedvencének a koncertje volt a legnagyobb hatással Önre?

    1985-ben Dire Straits koncerten voltam a boldog emlékű Budapest Sportcsarnokban. Több napon át koncerteztek, nekem a csütörtöki előadásra volt jegyem. Néhány száz forintba került, de akkor az nagy pénz volt, sokáig spóroltam rá. A nagyapám lódenkabátjában mentem, és becsempésztem a nagyfater Zenit fényképezőgépét is, teleobjektívvel. Orwo filmre készítettem teljesen használhatatlan képeket… se a blende, se a záridő nem stimmelt. Elájultam a koncerttől, ott láttam először magától mozgó lámpát, amely váltotta a színét is. Akkor elhatároztam – bár még csak a Fazekas Gimnázium másod- vagy harmadéves tanulója voltam –, hogy ilyen technikai körítést szeretnék, ha egyszer színpadra állok. Hat évvel később, 1991. november 15-én a Bonanza Banzai formáció élén játszottam a Budapest Sportcsarnokban, és ugyanaz a kanadai világítástechnikus dolgozott velünk, aki annak idején a Dire Straits-turnét világította. Ennyit a gondolat teremtő erejéről.

    Most decemberben is lesz egy dupla koncertje, 16-án és 17-én. Gondolom, hasonlóan látványos lesz, mint az eddigiek.

    Nehéz feladat elé állítottuk magunkat, mert alig vagyunk túl egy komoly országjáráson, egy új stúdiólemezen és a most megjelent DVD-kiadványon, máris próbáljuk az új műsort. Nemcsak a látvány lesz egészen új, hanem a dalok jelentős része is – a koncerten eljátsszuk a Még egyszer című lemez dalait, és olyan szerzeményeket is előadunk, amelyek tavaly az arénában nem voltak a programban. Lesznek vadonatúj feldolgozások régi dalokból. Új repertoár, új látvány, új színpad, új vetítések, új próbák…

    Mióta próbálnak?

    Tegnap óta.

    Akkor nem sok idejük van… pont egy hónap.

    Feszített lesz a tempó, különösen a zsúfolt koncertszezon után, de élvezzük a munkát. Ha úgy érezném, hogy nem tudom megcsinálni, nem vállaltam volna.

    …és persze megint dupla koncert, ahogyan tavaly is.

    Nem akartam idén Aréna-koncertet. A tavaly decemberi, telt házas dupla aréna után országjáró turnéra indultunk, ehhez teljesen átszerkesztettük a műsort. 170 ezer embernek játszottunk 17 előadás során. Rengeteget szerepeltünk már idén, nem akartam, hogy a csapból is mi folyjunk. Kollégáim, munkatársaim unszolására vágtunk bele mégis, hogy legyen élő bemutatója az új albumnak. És most itt állok, megint kettő lesz, mert az első időpontra gyorsan elfogytak a jegyek.

    A színpadképet, látványt ön találja ki?

    Évekig minden munkafázisnál ott voltam, de mára a korábbinál sokkal kevésbé egyszemélyes ez a játék, mert kinevelődtek mellettem olyan emberek, akikben nyugodtan megbízhatok. A menedzselés számomra fárasztó elemei közül sokat átadtam, a látvány tervezésébe is egy fokkal kevésbé folyok bele, mint akár csak néhány évvel ezelőtt. Ez persze nem tart vissza a kliprendezéstől, a hangmérnöki munkától, vagy attól, hogy hajnalig üljek a grafikus mellett, amikor borítót tervezünk. Attól tartok, hiába is magyaráznám, hogy ez nem hatalmi téboly, egyszerűen csak azt szeretném, ha minden tisztességgel készen lenne, ráadásul tükrözne engem is. Hozzáteszem, hogy nagy külföldi produkciókban elképzelhetetlen, hogy az előadó, a zenekari tag vagy a szerző dolgozza ki a látványelemeket. Ez csak Magyarországon van így. Ha ide eljön egy külföldi előadó, akkor az természetes, hogy látványprodukciót hoz. Vállalom, hogy világszínvonalú koncertet próbálok színpadra vinni. Ez azért lehet érdekes, mert magyar bevételekből próbálunk az ide érkező külföldi produkciókkal versenyképes látványvilágot létrehozni. Közben ők – nem tévedés a szám – nagyjából ezerszer annyi pénzből gazdálkodnak, mint mi. Nekünk Battonyától Nemesmedvesig tart a világhír, ebből kell előteremteni azt az anyagi forrást, amiből gazdálkodhatunk. Heroikus küzdelem ez, de fantasztikus munkatársaim vannak. Két embert emelnék ki: Juhász Viktort, aki a vetítésekért felel és Madarász Jánost, aki a világítástechnikát kezeli. Ők is ugyanolyan megszállottak, mint én.

    "Nem lehet rutinból átütő koncertet adni."

    "Nem lehet rutinból átütő koncertet adni."

    Fotó: Talán Csaba

    A koncertek előtt izgul?

    Izgulós vagyok. Tudom, hogy sok minden múlik rajtam, és rengeteg minden múlik a csapaton.

    De csak a koncert előtt, vagy a színpadon is?

    A színpadon már nincs erre idő.

    Azt gondolná az ember, hogy ennyi év után nem izgul a koncertek előtt…

    Nem lehet rutinból átütő koncertet adni, a rutin kiöli az emberből a vitalitást. Van némi gyakorlatom, persze… Eddig 27 év színpadi tapasztalat.

    A rajongást, a rajongókat megszokta már?

    Feldolgozhatatlan, hogy az ember munkájáért ennyien és ilyen hevességgel lelkesednek. A sikert megszokni nem lehet, és ez addig jó, amíg nem is szokja meg az ember. Emberi dimenziójú lény vagyok. Gyakran találkozom értetlenséggel, és néha én sem értek meg másokat: magam is rajongtam dalszerzőkért, zenekarokért, de soha nem vártam őket a kijáratnál, nem velük akartam megbeszélni az életemet, a problémáimat. Sztárkodni fárasztó, a színpadon töltött két óra után elég is belőle. Az öltözőből civil emberként lépek és, fogalmam sincs, mit és miért vár tőlem bárki az előadás után. Kétségtelen, hogy nagy szerencsém volt és van, mindig megdolgozhattam a sikerért, sok szép dolgot megéltem, sok emberre hatással volt a munkám. Ez az igazi jutalom ezen a pályán.

    Ősszel jelent meg az új albuma Még egyszer címmel. Önnek sikerül eladnia – saját szememmel láttam az egyik nagy műszaki áruházlánc boltjában.. szinte mindenkinek a kosarában ott volt az új Ákos CD. De azért ez ma nem általános… a legtöbben letöltögetik az albumokat, dalokat. Hogyan látja, ez jó így, mert több hallgatóhoz eljuthat a zene, vagy inkább rossz, mert talán éppen ezért kevésbé lesz értékes egy-egy új dal vagy album?

    Szerencsére a mi CD-inket még veszik az emberek. Az új lemez kapcsán a megjelenés napján írta valaki, hogy az egyik áruház pénztárosa átkiabált a másiknak, „Mi van ma, Gizikém, hogy ma mindenki Ákos-CD-t vesz?” Ez persze jólesik. Más okok mellett azért is vásárolnak sokkal kevesebben CD-ket, mert nincsenek lemezboltok. Régen azt írtuk ki, ha megjelent egy új album, hogy „kapható a jobb lemezboltokban”. Ma már szinte semmilyen lemezbolt nincs, se jobb, se rosszabb. Szerintem ez rombolja a zenéhez való viszonyt, személytelenné teszi. Korábban az ember azért vett hanghordozót, mert csak így jutott hozzá az őt megérintő dalhoz, és mert a lemezben testesült meg a zene. Lehetett hozzá viszonyulni – akár személyes tárgyként. Arról nem beszélve, hogy jobban szólt, szebben nézett ki. A mai generációtól – például a fiamtól, aki most 17 éves –, ezt elvette a világ. Szabályosan meg kell tanítani a mai srácokat arra, hogy a dal nem a réten terem, hanem sok ember odaadó munkájából, érzelmi és anyagi ráfordítással jön létre. Ma egy mozdulattal hozzá lehet jutni bármilyen dalhoz, akár mobiltelefonon keresztül, bármikor, bárhol, bármit le lehet tölteni: ettől lesz értéktelen a zene. Ami ilyen könnyen elérhető, annak miért is lenne értéke?

    Ön szerint mi lehet a megoldás arra, hogy az előadók zenéi eljussanak mindenkihez, de meg is kapják a zenészek a jogdíjakat?

    Fogalmam sincs. Ha tudnám, akkor most amerikai gazdasági magazinoknak adnék interjút, mert dúsgazdag lennék.

    Említette a fiát, aki 17 éves. Szokta figyelni, hogy ilyen zenét hallgat?

    Persze. Kissé elkeseredett vagyok, ha olyan zenét hallgat, ami nekem nem igazán tetszik, de általában jó ízléssel válogat. A lányaim még kicsik, ők a koruknak megfelelő muzsikát hallgatnak, sok komolyzenét is. A gyerekekkel nem hallgattatok „apa-dolgokat”, nem akarom, hogy erről szóljon az életük. Szegények eleget hallják a készülő szerzeményeket, mert azokat mindenhová magammal viszem, a családi nyaralásra is.

    Szokott a véleményükre hallgatni?

    Érdekelnek a megfigyeléseik, meghallgatom őket, de nem ez a döntő.

    Ma egy tehetséges fiatal zenész hogyan, hol indulhat el? Vannak ugye a tehetségkutató műsorok… ez ön szerint valódi ugródeszka lehet, vagy csak ámítás?

    A legtöbb ilyen műsorba hívtak zsűrizni. Nem véletlenül nem mentem. Egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek nem tehetségkutató műsorok, még ha annak is mondják magukat. A kereskedelmi televíziózás ma lényegében arról szól, hogy két reklámblokk között valamivel ki kell tölteni az időt. Az ilyen műsorokban nem tehetséget, hanem televízió-kompatibilis embereket keresnek. Aki igazán tehetséges, az talán el se megy a válogatóra, mert nem akar magával ilyen komoly kompromisszumokat kötni. A versenyzőket megaláztatás, csalódás is érheti, elég kegyetlen világ ez. Nem értem, hogy magukra valamit adó művészek miért adják ezekhez a nevüket. Ahhoz nem lehet elég a zsűri gázsija, hogy esetleg zavaros önképű, tehetségtelen embereket kelljen nevetségessé tenni, kinevetni az ország nyilvánossága előtt. Ez minden etikai megfontolással szembemegy. Az is igaz, hogy nem sok fórum kínálkozik ma a fiatal tehetségeknek. De szerencsére van jó példa is, a Virtuózok. Ott nem kell „kutatni” a tehetséget. Értékes, szép, valódi, emberi teljesítményeket mutatott fel ez a műsor – mindenféle bulvár-kínlódás helyett.

    Térjünk vissza a zenéjéhez.. pontosabban a szövegeihez. Beszél a hitről, Istenről néhány dalában – nyíltan vállalja a hitét.

    Miért ne vállalnám? Évszázadokon keresztül erről szólt a hétköznapi élet és a művészet is. A ma oly divatos „semleges” világnézet értelmezhetetlen, ráadásul veszélyes hazugság is. A közép dimenziótlan hely. Egy kérdésre előbb-utóbb mindenkinek válaszolnia kell: van Isten vagy nincs? Erre csak igennel vagy nemmel lehet felelni. Ennyit röviden a semlegességről. Régebben, egy nyilvános beszélgetésen egyszer egy őszintére piált társaság előre lökött egy embert, aki azt találta mondani, hogy kirekesztő vagyok, amiért kiválasztottam magamnak a katolicizmust, mert mi lesz szegény más vallásúakkal meg az ateistákkal. Mondtam neki: figyelj, ember. Felteszek neked egy kérdést, és a te logikád alapján próbálj meg válaszolni. Te a fiúkat szereted vagy a lányokat? De vigyázz, nehogy kirekesztő legyél. Erre persze elsomfordált. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy aki a hit kérdéseiről beszél, az afféle szentfazék. Pedig minden áldott nap csinálok olyat, amit nem kellene. De legalább tudom, hogy bűn. Aki számára az abszolút jó fogalma ismeretlen, azok számára semmilyen fogódzó nem marad. Szerintük mindenki döntését tisztelni kell, szerintem meg nem. Nem tudom, mit kéne tisztelnem egy rossz döntésen.

    "Ez egy szervezett ügy, nem migránsok ők, hanem telepesek."

    "Ez egy szervezett ügy, nem migránsok ők, hanem telepesek."

    Fotó: Talán Csaba

    Néhány napja történt Párizsban egy terrortámadás…voltak gyilkosok és áldozatok… Nagyon sok áldozat… Mi volt az első gondolata, amikor meghallotta, hogy mi történt Párizsban?

    Európa a megszűnés szélén tántorog, amióta az identitásának alapját képező világnézetet megtagadta. Őszintén sajnálom az ártatlan áldozatokat, a gyászoló családtagokat. Ez a támadás csak tünete annak a mély válságnak, amelyet a következetesen ostoba, magukat liberálisnak álmodó, vezető európai politikusok okoztak. Ne tévedjünk, Európában gyakorlatilag minden párt liberális, a magukat jobboldalinak nevezők is. Arra gondoltam, most kéne Merkel kancellárnak lőni egy szelfit, esetleg az áldozatok hozzátartozóival vagy a koncertteremben halomra lőtt fiatalok mellett.

    Szokott egyébként a koncerteken a konferálásaiban aktuálpolitikát érinteni?

    Szoktak ilyesmivel vádolni, de erre még nem volt példa. Az idei turnénk zárókoncertje október elején Győrben volt, erről még tavasz tájékán írtuk alá a megállapodást. Az előadás helyi támogatója egy kerítésgyártó cég volt. A színpadra lépve jöttem rá, hogy ez a tavasszal még ártatlan tény milyen új fénytörésben jelenik meg ősszel, a migránsválság közepén. Úgy éreztem, erre muszáj reagálni, meg is tettem az Új törvény című szám előtt. Nehezen tudom elképzelni, hogy egymillió háborús menekült hirtelen ránéz az órájára, hogy „jé, már fél hat van? Akkor indulunk Európába!” , és egyszerre elindulnak. Az első pillanattól egyértelmű volt, hogy ez egy szervezett ügy, nem migránsok ők, hanem telepesek. Az európai és magyarországi szerecsenmosdatók még mindig össze-vissza hablatyolnak a kérdésről, pedig mára a legegyszerűbb ember számára is világos, hogy az idegen kultúrájú, a kereszténységgel kifejezetten ellenséges világból érkező embertömeg beözönlése rendkívüli veszélyeket rejt.

    Nemsokára itt a karácsony... ilyenkor már készül a család?

    Annyira, amennyire mások is szoktak. Adventtel nálunk is megkezdődik a készülődés, várakozás. Négy gyerekem van, ötéves a legkisebb, akinek fontos, hogy az angyalok szép, nagy fát hozzanak. A nagymamámtól örökölt díszekkel díszítjük fel a fenyőt. Van visszatérő, ünnepi menü is, halászlé és mákos guba, a feleségem ilyenkor nagyon kitesz magáért. Ajándékozáskor leginkább a gyerekeink örömének örülünk. Édesanyám sajnos húsz éve nem él már, de édesapám – aki elmúlt 80 éves – hosszú ideje mindig velünk tölti a karácsonyt.

    Top 16