Új fegyver az Iszlám Állam ellen

Robotrepülővel és bombázóval is támadták az oroszok az Iszlám Állam rakkai állásait Szíriában. Időközben pedig megtalálták a lelőtt orosz gép fekete dobozát is.

A szíriai fegyveres harcokban most vetettek be először tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépet. Az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu azt mondta, hogy a Kalibr nevű rakéta sikeresen eltalálta a kijelölt célpontot az Iszlám Állam rakkai központjában. Fegyverraktárat, bombagyárat és olajipari létesítményeket találtak el az oroszok. A rakétát a Rosztov nevű tengeralattjáróról, a Földközi-tengerről indította az orosz hadsereg. A rakéta használatáról már korábban egyeztettek az amerikaiakkal és Izraellel - írja az MTI.

A 3M-54 Klub (Kalibr) cirkáló rakéta, amit robotrepülőgépnek is neveznek. Fotó: Wikipedia

A 3M-54 Klub (Kalibr) cirkáló rakéta, amit robotrepülőgépnek is neveznek. Fotó: Wikipedia

A keddi orosz csapásokban részt vettek a Tu-22-es bombázó repülőgépek is. Ezek a gépek az utóbbi 3 nap alatt összesen 60 szíriai bevetésen voltak, és mindig vadászrepülők kísérték őket. 

A miniszter azt is elmondta, hogy megtalálták a november 24-én lelőtt orosz vadászbombázó fekete dobozát. Ugyanis a szíriai kormányerők a napokban foglalták el azt a török határhoz közeli területet, ahol az orosz gépet lelőtték. Vlagyimir Putyin ragaszkodik hozzá, hogy a fekete dobozt külföldi szakértők jelenlétében vizsgálják meg.

Top 0