• Külföld
Faktor

Füst borítja a várost: lángoló toronyházban rekedtek az emberek, halottak is vannak

Egy 120 lakásos toronyház gyulladt ki Londonban.

Szinte teljesen kiégett egy 24 emeletes lakóépület szerda reggelre London nyugati részén. A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emeletétől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

A toronyépület több ponton még reggel is lángolt, de a tűzvészt jelentős részben már sikerült megfékezni - írja az MTI. A füstoszlop azonban London egész területéről látható. A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra. Mindkét irányban lezárták a kelet-nyugati irányú A40-es gyorsforgalmi utat is.

A legfrissebb hírek szerint a tűzvésznek vannak halálos áldozatai, de egyelőre nem tudni, hányan vesztették életüket. Valamint az első, nem hivatalos értesülések szerint legalább harmincan megsérültek. Szemtanúk arról számoltak be, hogy többen az égő épületben rekedtek.

Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan lehettek a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett. Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.

Kommentek:

Top 0