• Külföld

EU-csúcs: mindenkinek részt kell vennie a migránsok befogadásában

A migrációs válságról szóló megbeszélés után Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, hogy minden tagországnak be kell tartania a közösen hozott jogszabályokat, így a menedékkérők elosztására vonatkozó megállapodást is.

A közös felelősségvállalás és a tagországok közötti nagyobb szolidaritás vezethet a migrációs válság rendezéséhez - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közös, péntek hajnali sajtótájékoztatóján.

A migrációs válságról szóló, munkavacsorával egybekötött megbeszélésen a migránsáradat hatékonyabb kezeléséről volt szó. Az ülésen résztvevő politikusok egyetértettek abban, hogy nincs értelme a válság megoldását célzó, egymástól független terveknek, amelyek csak megosztják az uniót. Egy egységes uniós tervet kell megalkotni. Donald Tusk a megbeszélés után azt mondta, hogy minden tagországnak be kell tartania a közösen hozott jogszabályokat, így  a menedékkérők tagországok közötti elosztására vonatkozó megállapodást is. A migrációs válság rendezésének érdekében március elején újabb EU-török találkozót tartanak - jelentette be Donald Tusk.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Jean-Claude Juncker azt mondta a tanácskozáson részt vevő politikusok egyetértettek abban, hogy nincs más megoldás a migrációs problémára, az együttműködés Törökországgal. Juncker azt is mondta, hogy reméli minden tagállam a probléma megoldására összpontosít, és ennek érdekében azok az országok is részt vesznek a migránsok elosztásában, amelyek korábban ettől elzárkóztak. Angela Merkel német kancellár a munkavacsora után arról beszélt, hogy Európa szempontjából a legfontosabb  az, hogy a schengeni rendszer ismét működjön. Ennek feltétele a külső határok védelme, a hot spotnak nevezett regisztrációs központok megfelelő üzemeltetése, az EU-Törökország akcióterv maradéktalan végrehajtása, a migránsok unión belüli áthelyezése, valamint a menekültstátusra nem jogosultak visszaküldése.

    Top 16