• Krimi
Faktor

Elképesztő összeget kértek két pálinkáért a budapesti szórakozóhelyen

Túlszámlázás miatt zártak be egy József Nádor téri szórakozóhelyet Budapest V. kerületében, ennek ellenére újra kinyitott. A hely új nevet kapott, de az üzletvezető és az alkalmazottak maradtak.

A szórakozóhely üzletvezetője, a 46 éves budapesti K. Valentina és az alkalmazottak, a 41 éves szintén budapesti D.-M. Ágnes, valamint a 33 éves szigethalmi O. Beáta január 2. és március 6. között újabb bűncselekményeket követtek el.

A gyanú szerint az alkalmazottak becsábították a külföldi férfiakat a szórakozóhelyre, majd alkoholfogyasztásra bírták őket. Amikor a vendégek távozni akartak, fizetéskor a fogyasztásnál sokkal magasabb összeget kellett fizetniük. Volt olyan eset, amikor pár pohár pezsgőért és röviditalért 180 ezer forintot kellett fizetni, illetve két pohár pálinkáért 225 ezer forintot kértek. Az alkalmazottak, hogy biztos megkapják a pénzt, több esetben bankautomatákhoz is elkísérték a sértetteket, de voltak, akiktől csak ellopták a pénztárcájukat.

A rendőrök szerda éjszaka otthonában elfogták az üzletvezetőt, valamint munkahelyükön a két alkalmazottat. A három nőt üzletszerűen elkövetett csalás, kifosztás és lopás miatt hallgatták ki. K. Valentinát őrizetbe vették és előzetes letartóztatását kérték - írja a police.hu.

EZT IS AJÁNLJUK:
    Kommentek:

    Top 16