• Belföld

"Tudtuk, hogy bűncselekmény" - interjú Horváth Pállal a taxisblokádról

Tudta, hogy bűncselekményt követnek el, de vállalta a következményeket. Az egykori taxisvezér szerint egyértelmű, hogy a kormánytagok viselkedése váltotta ki a blokádot. Göncz Árpád az ágyát kínálta föl neki pihenésre, a dühös ellentüntetők viszont nemcsak ordibáltak vele, de le is köpték.

Horváth Pál

Horváth Pál

Emlékszik még, hol érte az áremelés híre?

Mindenre emlékszem, hiszen ez felejthetetlen része volt az életemnek. Fociedző voltam és egyben a Rádió Taxi ügyvezető-tulajdonosa. Épp edzést tartottam, amikor odajött a pálya melletti szálloda portása, hogy telefonom van. A központból hívtak, hogy nagy gáz van készülőben, mert már harminc taxis elégedetlenkedik a Felvonulási téren az áremelés miatt. "Miért, van áremelés?" - kérdeztem vissza, mire mondták, hogy most jelentette be a kormány.

Ekkor mire számított, mi lesz ebből?

Fogalmam sem volt, hogy hova fejlődik a dolog, de azt tudtam, hogy nem lesz egyszerű leállítani. Ezért fölhívtam a rendőrséget, és egy magas rangú tisztet kértem a térre. Küldtek is egy századost, aki onnantól mindenhová elkísért engem.

És milyen volt a hangulat a téren, amikor odaért?

Mérges és zajos volt a tömeg, hiszen egész nap azt hallották a rádióban, hogy nem lesz áremelés. Nyilván sokan trágár szavakat is használtak felháborodásukban. Az volt a jelszavuk, hogy ezt így nem lehet hagyni, valamit tenni kell. Addigra már körülbelül száz taxis volt a téren, tőlük kaptam a felhatalmazást, hogy próbáljak meg dűlőre jutni a kormánnyal.

A blokád jelzi, hogy ez nem sikerült. Hogy bukott el az első egyeztetési kísérlet?

Felvonultunk az országházhoz. A taxik megtöltötték a teret, mert a CB-n közben futótűzként terjedt a tiltakozás híre. Siklós Csaba közlekedési miniszter úr eleve furcsa stílusban köszöntött minket. Kértük, hogy ne a tömeg előtt tárgyaljunk, inkább bent üljünk le megbeszélni a helyzetet. Erre fölkapta a fejét, és azt mondta: "Csak nem képzeli, hogy ezzel a csürhével mi leülünk tárgyalni?" Ezt elég sokan hallották körülöttünk, és ekkor kezdte el valaki a megafonjába kiabálni, hogy indulás lezárni a hidakat.

Mit érzett, amikor látta, hogy kezd elfajulni a helyzet?

Először is mély elkeseredettséget. Az első szabadon választott kormány egyik tagja, aki a nép küldötteként tetszelgett, nem csürhézheti le az embereket. Ha Siklós Csaba akkor leül velünk tárgyalni, az egész ott el is halt volna.

Az első pillanattól fogva tisztában volt azzal, hogy jogsértést követnek el?

Igen, Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány világossá tette ezt számunkra, amikor behívatott minket az irodájába. Elmondta, hogy a hidak lezárása törvénytelen, és amit mostantól kezdve teszünk, az bűncselekmény. Azt feleltem, hogy tudjuk, de ezt ne rajtunk kérje számon, hanem a kormány illetékes tagján, aki csürhének nevezett minket. Ezután be kellett neki bizonyítanom, hogy tényleg hallgat rám a blokádoló tömeg. Megállapodtunk, hogy a Lánchidat szabaddá tesszük a fontos járművek áthaladására. Ezt hamar sikerült is elérni.

A mentőket és a temetőbe tartó autókat amúgy mindenhol átengedtük. Nem az volt a célunk, hogy a lakosságot hátrányos helyzetbe hozzuk, csak az, hogy a kormány üljön le velünk tárgyalni és beszéljük meg, miért is hazudott napokon keresztül. Bod Péter Ákos később elmondta, hogy stratégiai szempontból kellett hallgatni, mert ha idő előtt bejelentik, akkor beindul a felvásárlás és pánik tör ki az országban. Mi ezt akkor nyilván nem tudhattuk, politikailag nem voltunk képzettek.

Ha folyamatosan tárgyalt, hogy tudta követni az utcai eseményeket?

Volt nálam egy CB, amelynek az aksiját állandóan töltötték. Így végig összeköttetésben voltam a központokkal és a "hídparancsnokokkal".

Nem félt a felelősségre vonástól, vagy attól, hogy elszabadulhat az erőszak?

Ekkor még nem. Olyan spontán helyzet teremtődött Budapesten, amire senki nem volt felkészülve. Nem volt rá forgatókönyv, amelyből ki lehetett volna következtetni várható eseményeket. Mi, vezetők vállaltuk az egyéni felelősséget. Azzal tisztában voltunk, hogy 20 ezer embert úgysem ítélnek el, de ránk, akik az élére állunk a történetnek, elég nehéz sors várhat. Ám úgy álltunk hozzá, hogy végig kell vinni, ami elkezdődött.

Nyilván van egyfajta eufória ilyenkor, de ezek a helyzetek közben elég ijesztőek is tudnak lenni.

Nekem nem volt időm megijedni, mert tudtam, hogy meg kell felelnem bentről kifelé és kintről befelé is. A kettős nyomás miatt végig nagyon kellett koncentrálnom. Később persze voltak nyomasztó pillanatok. A félelem a második nap éjszakáján csúcsosodott ki, amikor Baló György tévéműsorából felhívtuk élőben az országos rendőrfőkapitányt. Rákérdeztünk, hogy mire készülnek az Árpád-híd tövében az állig felfegyverzett rendőrök, mire ő nem túl meggyőzően ismételgette, hogy nem lesz rendőrtámadás. Aztán magukat az odavezényelt rendőröket is megkérdeztük, és mondták, hogy inkább otthagynák a fegyvert és az egyenruhát, minthogy a tűzparancsnak engedelmeskedjenek.

Kivel jött ki a legjobban a kormányból a tárgyalások során?

Rabár Ferenc pénzügyminiszterrel, akinek körülbelül annyi köze volt a pénzügyminiszterséghez, mint nekem - azaz semmi. Viszont egy rém okos és humánus ember volt. Egyik este én vittem haza a tárgyalás után, és végig kapcsolatban voltunk a három nap alatt. Ő mindig a kompromisszumra törekedett, én azonban mondtam neki, hogy az itt nem lehetséges, mert keresztülhajtanak rajtam az emberek a kocsikkal, ha elárulom őket. Szó sem lehetett róla, hogy bármilyen háttéralkut írjak alá a kormánnyal. Nem tudtak volna úgy rám ijeszteni, hogy ezt megtegyem.

Göncz Árpád is behívta önöket az irodájába, azt a találkozást hogy élte meg?

Ő volt a legjobb ember, akit valaha megismertem, minden magyar nagypapája volt. Nem vagyok egy izgulós fajta, de amikor értesültem, hogy be kell mennünk hozzá, bizony elkezdtem izzadni. Akkor még nem tudtuk, hogy mit fog mondani. Csak azt az egyet, hogy mi, kis hülye taxisok ott állunk egy hatalmas ember szobájában, és remegő térddel várjuk, hogy nyíljon az ajtó. Vigyázzban álltunk, mint a kiskatonák a parancsnokaik előtt, és halálra izgultuk magunkat, hogy mi fog történni.

Gondolom, oldódott a hangulat az érkezése után.

Bejött, és köszönt, hogy "Szervusztok, fiacskáim." Mi pedig mondtuk, hogy "Jó napot kívánok elnök úr!" "Nem elnök úr, hanem Árpi bácsi" - mondta, és onnantól kezdve így kellett szólítanom. Ezután közölte, hogy szeretné, ha befeküdnék az ágyára. Pihentnek kell lennem a kormánnyal való tárgyaláson, ami következő nap várt rám.

Nagy volt a kísértés, hogy szundítson egyet a köztársasági elnök ágyában?

Eszembe sem jutott. Hogy jövök én ahhoz, hogy Göncz Árpád ágyában lepihenjek? Biztos akadt volna olyan, aki elég egoista hozzá, hogy aztán mesélhesse élete végéig a sztorit. Amúgy sem akartam aludni, mert épp egy harcos, karcos időszakot éltünk, így nem a pihenésnek volt itt az ideje, hanem a harcnak és a karcnak.

Göncz Árpád mit szólt a blokádhoz?

Felhívta a figyelmünket, hogy törvénytelen, amit teszünk. Úgy látta, hogy a kormány tagjai megérdemelték, mert nem voltak hajlandók velünk leülni, de ezt a dolgot szerinte sem lehetett sokáig húzni. Ezért tanácsolta, hogy keressük meg a nagy szakszervezeti tömörüléseket és a Vállalkozók Országos Szövetségének elnökét, és bízzuk rájuk a további tárgyalásokat. Ők mégiscsak tapasztaltak, van súlyuk, és nem magánemberként próbálnak egyezkedni a kormánnyal. Meg is fogadtuk a javaslatát, és a gyengélkedő miniszterelnököt helyettesítő Horváth Balázshoz már ők is jöttek tárgyalni. Persze nem lehetett a belügyminiszterrel dűlőre jutni.

Mit gondol, Antall József meg tudta volna előzni a blokád kialakulását, ha nem épp kórházban tölti ezeket a napokat?

Az biztos, hogy az elejétől másként állt volna hozzá. Ha ő van ott csütörtök este, és behív minket a szobájába, minden máshogy alakult volna. Sose merte volna az embereket lecsürhézni. Az más kérdés, hogy szerintem nem volt miniszterelnöknek való. Egy itt maradt dzsentri volt, igazi úriember, akit a politika vitt el rossz irányba és rossz embereket választott maga mellé.

A taxisblokád rengeteg embert megmozgatott, de volt elégedetlenség is. Még tüntettek is ellene...  

Igen, az MDF megszervezett egy ellentüntetést. Sok emberben rettentően csalódtam, amiért ebben részt vettek. Amikor közeledtek, azt kértem az összes taxistól, hogy mindenki csukja be az ajtaját, és akkor se szálljon ki, ha rácsapnak a kocsija tetejére. Nem szabad engedni, hogy itt bármi atrocitás legyen, és akár csak egy pofon elcsattanjon, mert az csak ellenünkre fordulhat. Amikor az ellentüntetők megérkeztek a tárgyalás helyszínére, kijöttem hozzájuk a tárgyalásról, mire ketten leköptek. Kérdeztem, hogy most ettől jobb-e nekik, demokratikusabbnak érzik-e magukat. 

Érkezett válasz?

Igen. "Te rohadt kommunista terrorista!" - mondták.

A taxisok oldalán tényleg nem voltak ilyen atrocitások?

Nem, mert a legelején tisztáztam ezt a dolgot és nyomatékosan megkértem őket, soha semmilyen konfliktusba ne menjenek bele.

És három hosszú napon keresztül sikerült tartani?

Igen, halál fegyelmezetten csinálták végig az egészet. Talán pont ezért jönnek elő a mostani történelemhamisítók, akik azt próbálják beadni, hogy egykori titkosszolgálati emberek és III/3-as besúgók segítettek nekünk, mert ennyire precízen magunktól nem szervezhettük meg a dolgot. Ezt kikérem magamnak, a taxisok és a fuvarosok sem hülyék. Magunktól is meg tudtuk szervezni egy blokádot.

Végül a negyedik napon sikerült megállapodni a kormánnyal, sikerként élte meg a lezárást?

Igen, bármennyire is becsaptak minket később. Akkor már hatalmas volt a nyomás, mert azt mondták, hogy mindjárt itt a hétfő, és ha az emberek nem tudnak elmenni dolgozni, akár polgárháborús helyzet is kialakulhat. Szörnyen megijedtem, hogy az én nevem alatt forradalom indulhat Magyarországon. Képtelen lettem volna elviselni, hogy a magyar emberek egymás ellen forduljanak. Amint megtörtént az aláírás, azonnal kértem sorban a diszpécserközpontokat, hogy minden blokádot kezdjenek el felbontani. Pár óra múlva minden híd járható volt.

Gyakran eszébe jutnak ezek a napok azóta?

Abszolút. Ez nem törlődik ki az emberből. Volt egy történelmi helyzet, amikor ott voltam a harcvonalban és sok ember megbízott bennem. Olyan ajtók nyíltak ki előttem akkor, amelyeket nem nyitnak ki mindenkinek. Ennek ellenére két lábbal a földön maradtam, nem fogadtam el a felkínált állásajánlatokat, és nem lettem nagy ember. Maradtam, aki addig is voltam.

Milyen állást ajánlottak?

Közlekedési minisztériumi államtitkár lehettem volna. De mondtam nekik, hogy sokkal könnyebb kintről befele nyelvet nyújtogatni, mint bentről kifelé. Az én habitusomnak és tisztességemnek ez jobban megfelel.

(Siklós Csabát is kerestük, de nem értük el.)

A taxisblokádról szóló sorozatunkat naponta több cikkel is folytatjuk.

Top 0