• Külföld
Faktor

Tragikus gyógyszerkísérlet: egy ember kómában, 5 másiknak súlyos az állapota

Le kellett állítani egy új gyógyszer kísérletét, mert többen rosszul lettek. Egy ember kómába került, öten kritikus állapotban vannak.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy összesen hányan vettek részt a kísérletben, annyi biztos, hogy egy ember kómába került a rennes-i magánklinikán, Franciaországban. Öt másik résztvevő állapota pedig kritikus, őket is kórházban kezelik. A kísérletet azonnal leállították, és az önkéntes résztvevőket értesítették. Az egészségügyi minisztérium azt mondta, a tragédia – vagyis a 6 résztvevő állapotának romlása – csütörtökön történt.

A francia médiában az terjedt el, hogy egy kannabisz-alapú fájdalomcsillapítóval kísérleteztek, de a francia egészségügyi minisztérium ezt tagadta. A miniszter, Marisol Touraine azonnal Rennes-be utazott, és azt mondta,

végére fogunk járni, miért történt a szörnyű tragédia.
Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter. Fotó: Europress / Eric Piermont - AFP

Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter. Fotó: Europress / Eric Piermont - AFP

A párizsi ügyészség már bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. A kísérletet egyébként a Biotrial nevű cég indította. A klinikai kísérletekkel foglalkozó vállalat központja Rennes-ben van, de New Jersey-ben és Québecben is van irodájuk. A céget 1989-ben alapították, és már több ezer kísérleten vannak túl.

A Biotrial magánklinika rennes-i épülete. Fotó: Europress / Damien Meyer - AFP

A Biotrial magánklinika rennes-i épülete. Fotó: Europress / Damien Meyer - AFP

Az egyik alany kómába került, másik öt pedig a szakvélemények szerint kritikus neurológiai állapotban van, őket is kórházban ápolják. A kísérlet egyébként a klinikai vizsgálatok első fázisában tartott, ami annyit jelent, hogy a résztvevőknek beadják a szert, és azt vizsgálják, hogyan válaszol a szervezet, történik-e bármi kellemetlen. Így tudják megállapítani, hogy egyáltalán biztonságos-e a gyógyszernek szánt készítmény.

A gyógyszerek klinikai vizsgálataElső fázis: ez lényegében egy biztonsági szakasz. Itt tartott a rennes-i kísérlet is. A fázis lényege, hogy komoly megfigyelés alatt néhányan kapnak egy kisebb adagot a készítményből. Általában egészséges önkéntesek vesznek a kísérletben. Ekkor még nem azt nézik, hogy a szer hatásos-e, hanem azt, hogy egyáltalán biztonságos-e.

Második fázis: itt már kifejezetten olyan embereken tesztelik a szert, akiken segíthet, tehát betegeken. A Rennes-ben tesztelt fájdalomcsillapító esetében valószínűleg olyan pácienseket kezeltek volna, akiknek valamilyen állandósult fájdalma van például egy krónikus betegség miatt.

Harmadik fázis: ide már csak akkor jut el egy tesztelt gyógyszer, ha az első két fázison sikeresen túljutott. Itt már a jelenleg használt gyógyszerekkel és placebo készítményekkel felváltva tesztelik az új anyag hatását. A legtöbb kísérlet akár több évig is eltarthat több ezer önkéntes részvételével.

Mielőtt valóban beteg embereknek adnák a gyógyszereket, meg kell vizsgálni, hogyan hatnak és mennyire biztonságosak. Erre pedig jelenleg nincs más mód, mint a gyógyszerkísérlet. Önkéntesek és ilyen kísérletek nélkül nem tudna előrelépni az orvostudomány a különböző betegségek kezelésében. Minden évben önkéntesek ezrei vesznek részt klinikai kísérletekben, de a mostani francia balesethez hasonló nagyon ritkán történik – írja a BBC.

Top 16