• Külföld
Faktor

Kórházban halt meg a terhes nő, párja hiába kért segítséget

Mire a várandós nőt másodszorra kórházba vitték, már nem látott és beszélni sem tudott, a teste pedig feldagadt.

Életét vesztette egy terényi nő Szlovákiában, a lévai kórházban. A várandóssága hetedik hónapjában lévő kismamát első alkalommal hazaküldték a kórházból, de amikor párja visszavitte, már nem látott, nem tudott beszélni és feldagadt az egész teste.

A várandós nő a kórházban vesztette életét. (Képünk illusztráció.)

A várandós nő a kórházban vesztette életét. (Képünk illusztráció.)

Barbora magas vérnyomása miatt volt bent a kórházban, de a vizsgálatok után hazaküldték. Az állapota viszont rohamosan romlani kezdett - írja a helyi lapokra hivatkozva a  bumm.sk. Barátja ugyan kórházba vitte, de hajnalban elhunyt a lány.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A nővér azt mondta az elhunyt anyjának, hogy miután megmérte a nő vérnyomását, Barbora megfordult, felnyögött és meghalt. A kórház egy másik forrása viszont azt mondta a rokonoknak, hogy a lányt reggel holtan találták.

    Az orvosok szerint a lány aortája elhasadt, így a tragédia elkerülhetetlen volt. A kórház igazgatója szerint a beteg maximális szintű ellátást kapott, de már nem tudták megmenteni. A boncolási jelentés alapján az elhunytnak vele született rendellenessége volt az érfalában, és ez okozta a tragédiát. 

    Döntő szava az eset kivizsgálásában az Egészségügyi gondoskodást felügyelő hivatalnak lesz. A rokonok azt kérték, hogy alaposan vizsgálják ki a kórházban történteket.

    Kommentek:

    Top 16