• Külföld
Faktor

Történelmet írnak: így még nem adták elő a Vagina monológokat

Három politikusnő áll színpadra, ezzel is felhívva a figyelmet a zaklatási botrányokra.

Három politikusnő előadásában lesz látható a Vagina monológok című világhírű mű Párizsban a nemzetközi nőnap előestéjén: Marlene Schiappa, a nők és férfiak egyenjogúságáért felelős államtitkár oldalán Roselyne Bachelot korábbi jobboldali egészségügyi miniszter és Myriam El Khomri, az előző baloldali kormány munkaügyi minisztere lép színpadra március 7-én a Bobino színházban.

Az est bevételét a nők elleni erőszak ellen küzdő egyik szervezetnek ajánlotta fel a színház.

A Le Journal du Dimanche (JDD) vasárnap megjelenő francia hetilap tudósítása szerint a próbák már megkezdődtek. "Lenyűgöz a bátorságuk, mert politikusként kritikákkal kell majd szembesülniük" - mondta a lapnak Coralie Miller, az előadás rendezője.

A felkérést elsőnként Marlene Schiappa fogadta el, amikor az államfő feleségét, Brigitte Macront kísérte el a szexuális erőszakról szóló színházi előadásra. Az államtitkár javasolta partnerének a két korábbi tárcavezetőt.

"Úgy éreztem, ennek így van értelme. Az ügy meghaladja a politikai hovatartozásunkat" - mondta a kormánytag, aki fontosnak tartja, hogy az előadást a jobb- és a baloldal népszerű politikusnőivel játssza.

"Marlene Schiappa hívott fel. Tíz másodperc alatt igent mondtam" - hangsúlyozta Myriam El Khomri volt baloldali munkaügyi miniszter. Roselyne Bachelot-t, Nicolas Sarkozy volt elnök kormányának egészségügyi tárcavezetőjét pedig a rendező apja, Gérard Miller, a radikális baloldali kötődéséről ismert pszichoanalitikus kereste meg azzal, hogy elvállalná-e a szerepet. "Neki mondtam igen, régi barátom" - mondta Bachelot.

Az előadás napján a vörös díszletben a politikusnők fekete ruhát fognak viselnek, amelyen egy apró jel fog utalni a vér vörös színére.

"Mindez része a tárcavezetői munkámnak. Edouard Philippe kormányfő a feladataim közé sorolta a kulturális küzdelmet is" - mondta Marlene Schiappa, aki nem fél a kritikáktól. "Akik nem szerettek minket, továbbra se fognak szeretni" - tette hozzá.

Az amerikai Eve Ensler női szexualitásról szóló darabját 1996-ban mutatták be a Broadway-n, azóta nagy sikerrel játsszák világszerte, több mint ötven nyelvre fordították le.

Kommentek:

Top 0