• Sport
Faktor

Botrány a stadionban: tomboltak a szurkolók, az edzőből ömlött a vér

Az edző fejét több öltéssel varrták össze.

Őrizetbe vettek egy férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy súlyosan megsebesítette Senol Günest, a vendégek vezetőedzőjét a Fenerbahce-Besiktas labdarúgó Török Kupa-elődöntő csütörtök esti visszavágóján - írja az MTI.

A szakembert a második félidőben fejen találták egy tárggyal, médiainformációk szerint a sebét több öltéssel kellett összevarrni. A Takvim című újság úgy tudja, az elfogott férfi elismerte, hogy elhajított egy kést, de azzal védekezett, hogy nem Günesre célzott.

"Senol Günes nagyon el van keseredve. Nagyon szomorú nap volt a tegnapi, nem szabad, hogy az országunkról ilyen kép alakuljon ki a világban" - mondta Fikret Orman, a Besiktas elnöke.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Az ESPN videós beszámolója szerint mindkét csapat drukkerei tettek róla, hogy idő előtt véget érjen a mérkőzés, hiszen például különböző tárgyak bedobálásával rendszeresen megakadályozták, hogy az ellenfél játékosa elvégezze a szögletet.

    A játékvezető az 59. percben, 0-0-s állásnál szakította félbe a meccset, amikor a Besiktas kispadjánál dulakodás kezdődött, s ezt kihasználva egy Fenerbahce-szurkoló fejbe dobta Senol Günes vezetőedzőt.

    A törökök korábbi szövetségi kapitánya komolyan megsérült, azonnal a földre került, dőlt a vér a fejéből. A sebet a stadion orvosi szobájában öt kapoccsal kapcsolták össze.

    A pályán sem volt békés a hangulat, a Real Madrid korábbi hátvédjét, a 2016-os Európa-bajnoki döntő legjobbjának választott portugál Pepét például a 30. percben kiállították. Csapata, a Besiktas a párharc első mérkőzésén, házigazdaként 2-2-es döntetlent ért el, de mivel a visszavágót valószínűleg 3-0-s gólkülönbséggel írják jóvá számára, minden bizonnyal ott lehet az Akhisar Belediye elleni döntőben.

    Kommentek:

    Top 16