• Krimi
Faktor

Félmilliót kaszáltak a főnök tormáján

Egy Létavértes melletti termőföldön öt ember dolgozott napszámosként márciusban, tormát takarítottak be. A munka során megtudták, hogy alkalmazójuk Létavértesen melyik telephelyen tárolja a terményt, ezért elhatározták, hogy ellopják és eladják a tormát.

Az egyiküknek volt egy platós kisteherautója is, ezt használták a lopáshoz. Megjelentek a telephelyen, szerencséjükre a kapu is nyitva volt, így simán be tudtak állni az udvarra. Közösen felpakolták a közel 30 mázsa tormát a platóra és azzal az egyikük otthonába mentek.

Csak megpucolták, de nem reszelték le.

Csak megpucolták, de nem reszelték le.

Az öt ember az összes tormát megtisztította és azt, valamint a gyökérzetét az egyik helyi felvásárlónak eladták, méghozzá jó pénzért: 547 ezer 960 forintért. A befolyt pénzt a vádlottak egymás között egyenlő arányban elosztották, vagyis mindenkinek jutott minimum 100 ezer forint.

Ezt a pénzt gyorsan fel is élték, így munkaadójuknak az okozott kár nem térült meg. A felvásárlónak pedig fogalma sem volt arról, hogy lopott árut vásárolt. Így a többi termékével továbbértékesítette.

Osztoztak a pénzen.

Osztoztak a pénzen.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség az 5 tolvaj ellen társtettesként, nagy érték ellopása miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Büntetésként 3 vádlottra felfüggesztett börtönt, míg 2 vádlottra közérdekű munkát kértek – tájékoztatott dr. Pocsai Edit főügyész.

Kommentek:

Top 0