• Krimi
Faktor

Hetes karambol az autópályán: négyen meghaltak, de nem tudni, ki miatt

Az M43-as autópályán történt balesetben két férfi és egy nő vesztette életét.

Folyamatosan hallgatja meg a rendőrség a tanúkat az M43-as autópályán szerdán történt, négy halálos áldozattal járó tömegbaleset nyomozása során.Amennyiben a sérültek állapota lehetővé teszi, a rendőrség őket is tanúként hallgatja ki.

Fotó: MTI-Donka Ferenc

Fotó: MTI-Donka Ferenc

Ezzel párhuzamosan a rendőrséga baleset körülményeinek tisztázása érdekébenlefoglalta az autópálya üzemeltetőjétől az érintett szakasz forgalmát figyelő kamera felvételeit. A rendőrség igazságügyi műszaki és igazságügyi orvosszakértőt is bevont az eljárásba - írja az MTI.

A sztráda Románia felé vezető oldalán, a határátkelőtől egy kilométerre hét kocsi ütközött össze: két román kamion, két román mikrobusz, egy román busz és két bolgár mikrobusz. A balesetben két török és egy román férfi,valamint egy bolgár nő halt meg.A mentők a helyszínen tizenöt sérültet láttak el, tizenhárom embert pedig kórházba kellett vinni Szegedre és Makóra.

A tragikus balesetről már korábban is írtunk, a helyszínen készült videótitt nézheti meg.

Kommentek:

Top 0