• Külföld
Faktor

Több mint 11 ezer gyerekkatonát soroztak be, golyófogónak használják őket

Több mint 11 ezer gyerekkatonát toborzott a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű lázadószervezet 1975 és 2014 között.

Az utóbbi évtizedekben a baloldali gerillák 11 556 kiskorút állítottak szolgálatukba - közölte Jorge Fernando Perdomo kolumbiai államügyész. A gyerekkatonák többsége 15 és 18 év közötti fiú. Azonban a FARC és a bogotái kormány Havannában tárgyaló képviselői a hétvégén megegyeztek, hogy a gerillák elengedik a 15 évnél fiatalabb gyerekeket táboraikból. Erről két héten belül részletes tervet dolgoznak ki - írja az MTI.

A tárgyalódelegációk szerint ez csak az első lépés, hogy idővel minden kiskorú elhagyhassa a gerillatáborokat. Bogotá és emberi jogi szervezetek régóta azzal vádolják ugyanis a FARC-ot, hogy gyakorlatilag golyófogónak használja gyerekkatonáit.

Kép: youtube

Kép: youtube

A lázadók februárban bejelentették, hogy nem soroznak be több kiskorút. A FARC és a kolumbiai kormány 2012 novemberében kezdett béketárgyalásokat a kubai fővárosban Latin-Amerika leghosszabb ideje húzódó fegyveres konfliktusának lezárására.

A marxista-leninista irányvonalat követő lázadók 1964 óta harcolnak a kolumbiai kormánnyal, a véres konfliktusban több mint 260 ezren vesztették életüket és 6,6 millióan váltak földönfutóvá.

Top 0