• Krimi
Faktor

Verte, molesztálta a lányát - elítélték

Tíz év börtönt kapott az a kiskunhalasi férfi, aki molesztálta egyik nevelt lányát és folyamatosan zaklatta családtagjait.

A férfi 2010-től élt együtt egy kiskunhalasi házban élettársával és a nő öt gyerekével. 2012-ben is ide költözött vissza, miután akkor szabadult a börtönből. Többször előfordult, hogy amíg az asszony és a nagymama dolgozott, a férfi vigyázott a gyerekekre. Egy ilyen alkalommal - 2014 közepén - a férfi az egyik kislányt molesztálta, majd megfenyegette a gyerekeket, hogyha erről szólni mernek, akkor megveri őket. A gyerekek a férfi 2014. májusi elköltözéséig nem is beszéltek a történtekről.

Két éven át a gyakran részeg férfi megverte, rugdosta a gyerekeket, akik azt is végighallgatták, ahogy a férfi anyjukat és mamájukat szidta. 2014. május 29-én egy ilyen veszekedésnél a férfi élettársát és a gyerekeket is megöléssel fenyegette. A család félelmében elmenekült és szólt a rendőrségnek. Az erőszakos férfi akkor elköltözött, de 2014. szeptember 13-án részegen megjelent a nő lakásnál azért, hogy az asszony fogadja vissza, de közben veréssel fenyegette a gyerekeket. A nő újból a rendőrség segítségét kérte. A bíróság most tíz év börtönre ítélte molesztáló férfit -írja az MTI.

Top 0