• Krimi
Faktor

Bezárta a kocsiba két kislányát, sírásukra se nyitotta ki az ajtót, mindketten meghaltak

A 19 éves texasi Amanda Hawkins kedden este meglátogatta a barátait, kocsival ment át hozzájuk, vele volt az egy- és a kétéves kislánya is. A nő nem akarta bevinni barátai házába a gyerekeket, ezért magukra hagyta őket az autóban, és csak 15 óra múlva ment vissza.

A két kislány addigra halott volt. A nő bepánikolt, hazament és megmosdatta a babák hulláit. Ezután bevitte őket a helyi kórházba, ahol azt mondta az orvosoknak, hogy túrázni volt a gyerekekkel, akik a kiránduláson lettek rosszul, miután megszaglásztak pár mérgező növényt.

Az anya. Fotó: Bexar County Sheriff's Office

Az anya. Fotó: Bexar County Sheriff's Office

A kórház hamar rájött, hogy a mérgezés hazugság, kihívták a rendőröket. A nő kihallgatása után derült ki, hogy a gyerekek kedd estétől másnap délig voltak a kocsiban. Amikor az anyjuk végül kiment hozzájuk, akkor már több, mint 30 fok a levegő, a napon hagyott, felhevült autóban pedig ennél jóval melegebb lehetett.

A nyomozás során kiderült, hogy a nő nem butaságból vagy feledékenységből hagyta magukra a kislányait, ugyanis szóltak neki a barátai, hogy sírnak a kislányok az autóban, de ő ezután sem foglalkozott velük. Gyermekek veszélyeztetése miatt emelnek vádat ellene.

Az Egyesült Államokban idén eddig 11 gyermek halt meg úgy, hogy a napon hagyott kocsiban felejtették őket. 2016-ban ez a szám összesen 39 volt, írja a New York Times.

Kommentek:

Top 0