• Külföld
Faktor

Elképesztő dolgot rejtett a babakocsi, a rendőrök sem hitték először, mit loptak a tolvajok

Egy háromfős csoport követte el a lopást.

A Leon Valley rendőrség vezetője, Joseph Salvaggio először nem akarta elhinni, amikor feljelentés érkezett hozzá, hogy elloptak egy cápát a San Antonio akváriumból. Azt hitte, hogy csak egy átverésről van szó, de hamar kiderült, hogy valódi ügyről van szó.

Szombat délután egy két férfiből és egy nőből álló trió jelent meg az akváriumnál. Egyből ahhoz a medencéhez mentek, ahol a látogatók simogathatják az állatokat. Majd az egyikük benyúlt és elemelt egy pöttyös, Horn-foki cápát a medencéből. Az állatot rögtön becsavarták egy nedves lepedőbe, bementek vele egy szobába, vödörbe rakták, majd a vödröt egy babakocsiba tették.

A cápatolvajok mozgását lekövették a biztonsági kamerák, de az egyik alkalmazott is észrevette őket, miközben a cápát babának álcázva igyekeztek kijutni.

Jenny Spellman, az akvárium menedzsere a parkolóban el is csípte őket, de a cápát akkor már betették az autóba, és nem engedték neki, hogy benézzen a kocsiba. Arra hivatkoztak, hogy a fiuk beteg, ezért indulniuk kell azonnal.

Végül egyikük elhajtott a cápával, hátrahagyva a társait is. A rendőrség végül egy embert őrizetbe vett, és meglett az autó is, de vádat még nem emeltek. Ha megteszik, akkor lopás miatt kell majd a tetteseknek felelniük.

A cápát is megtalálták, a tolvaj házában egy akváriumban. Már vissza is vitték San Antonióba, de a hatóságok szerint nem biztos, hogy életben fog maradni, a vödör ugyanis, amibe beletették, korábban fehérítőt tartalmazott, ez pedig nem tett jót szegény cápának - írja a KSAT12.

Kommentek:

Top 0