• Külföld

Terrorgyanú miatt vettek őrizetbe három embert Németországban

Három koszovói férfit vettek őrizetbe kedden Bajorországban. A rendőrök az autópályán állították meg a belga kocsit, amelynek mindhárom utasa ellen eljárást indítottak.

A bajor tartományi bűnügyi hivatal megerősítette, hogy kedd reggel München és Salzburg között az autópályán megállítottak egy belga autót. A kocsi utasai ellen

állam elleni súlyos bűncselekmény

előkészítése miatt indítottak eljárást.

Egyelőre úgy tudni, hogy az ügy nincs összefüggésben a keddi brüsszeli terrortámadásokkal, de nem lehet teljesen kizárni a kapcsolatot.

A férfiaknál építési tervek voltak. Illusztráció.

A férfiaknál építési tervek voltak. Illusztráció.

Az autóban három 36 és 46 év közötti koszovói férfi utazott. Azzal magyarázták, hogy építési tervek vannak náluk, hogy egy belga építési vállalkozásnak dolgoznak. A kocsiban találtak 10 ezer euró készpénzt is, erről azt állították, hogy szerszámokra és autóra szánták.

A két testvér és kísérőjük autóját névtelen bejelentés alapján állították meg. Állításaikat még nem tudták ellenőrizni, de azt már kiderült, hogy az egyik testvér ellen

letartóztatási parancs van érvényben.

A férfi ugyanis eltűnt a hatóságok elől, miután haza akarták toloncolni elutasított menedékkérelme miatt – írja az MTI.

Top 0