• Belföld
Faktor

Fordulat a Teréz körúti robbantás ügyében, ez várhat a tettesre

P. László volt az, aki 2016. szeptember 24-én bombát robbantott a Teréz körúton.

Fotó: MTI-Szigetváry Zsolt

Fotó: MTI-Szigetváry Zsolt

A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, P. Lászlót várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint terrorcselekmény előkészületével fogja megvádolni a vádhatóság. A gyanúsított halmazati büntetésül akár életfogytiglant is kaphat - írta a Magyar Idők pénteken.

A lap szerint várhatóan napokon belül bejelenti a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy vádat emeltek a robbantó ellen. A P. László elleni nyomozást a főügyészség szeptember 15-én az iratismertetéssel fejezte be, ám a tervezett intézkedésekről nem nyilatkoztak - írja az MTI. Kovács Katalin, a főügyészség helyettes szóvivője általánosságban arról tájékoztatott, hogy az ügyész a nyomozás iratainak megismerését követően harminc napon belül dönt arról, hogy vádat emel, felfüggeszti vagy megszünteti a nyomozást, közvetítői eljárásra utalja az ügyet, elhalasztja a vádemelést, vagy folytatja a nyomozást.

Ezt a határidőt az ügyészség vezetője harminc nappal meghosszabbíthatja, ezen túlmenően a felettes ügyész ennél hosszabb - legfeljebb kilencvennapos - határidőt is engedélyezhet.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A nyomozó ügyészek szerint P. László volt az, aki 2016. szeptember 24-én este házi készítésű, repeszképző anyagokkal megnövelt hatású bombát robbantott a Teréz körúton. A merénylet másnapján álnéven e-mailt küldött laptopjáról a Belügyminisztériumnak, pontosan leírva, hogy milyen szerkezettel robbantott. Az elfogásakor lefoglalt laptop merevlemezén a nyomozó ügyészek találtak egy másik, el nem küldött levelet is, amelyben egymillió eurót akart követelni a tárcától, hogy ne kövessen el további merényleteket.

    Kommentek:

    Top 16