• Krimi
Faktor

Tanárverés: felfüggesztettel megúszták a támadók

Gyor­sí­tott el­já­rás­ban csü­tör­tö­kön tár­gyal­ták annak a négy em­ber­nek az ügyét, akik pár nap­pal ez­előtt meg­ver­tek egy pest­er­zsé­beti ta­nárnőt. Azért tették, mert ál­lí­tá­suk sze­rint a pedagógus bán­tal­mazta a gyer­e­ket.

Mint ahogy a Faktor is beszámolt róla, egy pesterzsébeti iskolában megvertek egy ötven év körüli tanárnőt a napokban, aki alig tudott elmenekülni támadói elől. A csütörtöki tárgyaláson a vádlottak azt állították, hogy a tanár korábban többször sarokba is állította a gyereket, aki emiatt folyton sírva ment haza.

A verekedést rögzítette a kamera.
Kép: RTL Klub

A verekedést rögzítette a kamera. Kép: RTL Klub

A gyerek anyja, V. Eleonóra elismerte bűnösségét, ő korábban már volt büntetve testi sértés miatt, korábban felfüggesztetett kapott.

A tárgyaláson meghallgatták a megvert tanárnőt is, aki elmondta, hogy nem bántotta a gyereket, sőt, soha egyetlen gyereket sem ütött meg. Hozzátette, nem érdekli a gyermek származása, ő nem tesz kivételt roma és nem roma tanuló között. Pályafutása során pedig sok roma gyermeket tanított.

A tanár azt is elmondta, hogy a szülők megfenyegették őt.

Az agresszív nő két év 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztést, a nagybácsi 1 év két hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Top 0