• Külföld
Faktor

Brüsszeli terrortámadás: egy ötödik merénylő is lehet

Tegnap három támadót sikerült név szerint azonosítani azok közül, akik részt vettek a keddi brüsszeli merényletekben. Ők a helyszínen meghaltak, egy társuk viszont elmenekült, és azóta is keresik a belga hatóságok. A legfrissebb hírek szerint azonban lehetett még egy merénylő, aki a Maelbeek metróállomás elleni támadásban vett részt.

Az el-Bakraoui testvérekA 29 éves Ibrahim el-Bakraoui volt az egyik támadó, aki felrobbantotta magát a Zaventem nemzetközi repülőtéren. Öccse, a 27 éves Khalid el-Bakraoui a harmadik robbantásért felelős, amely a Maelbeek metróállomásnál történt egy órával később. Mindkét férfi meghalt a robbantásokban.

A Zaventem repülőtéren a biztonsági kamerák felvették Ibrahim el-Bakraouit, amint egy poggyászkocsit tol két másik férfivel együtt. Végül az ujjlenyomatai alapján azonosították, és egy laptopot is találtak, amelyen utolsó üzenetét rögzítette. Ebben arról írt, hogy nem tudja, mit tegyen, mert vadásznak rá, ezért sehol sem érzi magát biztonságban, viszont nem akarja börtönben tölteni az életét.  

Az el-Bakraoui testvérek belga állampolgárok voltak. Hosszú bűnlajstromuk volt, és a hatóságok már a keddi merényletek előtt is keresték őket, mert bizonyítékok találtak arra, hogy fegyverekkel és búvóhelyek biztosításával segítették a novemberi párizsi terrortámadások végrehajtóit.

Najim LaachraouiA 24 éves Najim Laachraouit a helyi média a második repülőtéri robbantóként emlegeti, ezt azonban nem erősítették meg hivatalosan. Az el-Bakraoui testvérekhez hasonlóan őt is kereste már korábban a rendőrség a novemberi párizsi terrortámadások kapcsán. A feltételezések szerint bombákat készíthetett. Az már korábban bebizonyosodott, hogy Najim Laachraoui a március 18-án elfogott, és a novemberi támadások óta körözött Salah Abdeslam tettestársa volt. Laachraouit tavaly a magyar-osztrák határon is igazoltatták.

Tegnap tévesen elterjedt a hír, hogy Najim Laachraoui az a férfi, aki a biztonsági kamera felvételén világos kabátban, jobb oldalt látható, de ahelyett, hogy robbantott volna a Zaventem repülőtéren, elmenekült. Most viszont őt tartják Ibrahim el-Bakraoui mellett a második repülőtéri robbantónak.

A harmadik férfi a repülőtérenA rendőrség keresi azt a férfit, aki a repülőtéren rögzített felvételen világos kabátban látható. Tegnap egy darabig úgy tűnt a belga média információi alapján, hogy sikerült elfogni az Anderlecht negyedben, de kiderült, hogy ez a hír nem volt igaz. Most azt gondolják, hogy a fehér kabátos férfi elmenekült a repülőtérről, miután az ő bombája nem robbant fel, és azóta is szökésben van.

A második merénylő a metróbanA francia Le Monde és a belga RTBF közszolgálati televízió szerint lehet még egy azonosítatlan terrorista, akit egy biztonsági kamera rögzített, amint egy nagy csomagot cipel Khalid el-Bakraoui társaságában a Maelbeek metróállomásnál. A Le Monde információi szerint a felvétel alapján a rendőrség most egy másik lehetséges tettest keres.

Kedden összese három bomba robbant fel: kettő a Zaventem repülőtéren és egy a Molenbeak metróállomásnál, fontos EU-s épületek közelében. A legfrissebb információk szerint 31 ember halt meg a támadások miatt, és körülbelül 300 ember sérült meg, akik közül a BBC információi szerint 61-en kritikus állapotban vannak.

Top 0