• Kultúra
Faktor

Tale/Mese - Eötvös Péter és a tánc

Az egyik legnagyobb élő zeneszerző, Eötvös Péter műve alapján készült kortárs táncprodukciót adnak elő a Magyar Kultúra Napja előestéjén, csütörtökön a MOM Kulturális Központban. A Tale/Mese című előadás eredetileg Eötvös Péter 70. születésnapjára készült mintegy ajándékként. A táncjátékot követően Eötvös Péterrel is lehet találkozni.

A darab koreográfusa, Kulcsár Noémi a Tellabor balett és vizuális műhely alapítója, egyben a Magyar Táncművészeti Főiskola Moderntánc Tanszékének megbízott vezetője. A produkciót a 2014-es, harmincadik évfordulóját ünneplő Nemzetközi Bartók Fesztivál és Szeminárium keretében mutatták be, melynek az akkor hetven éves Eötvös Péter volt a díszvendége. A fesztivál eddigi működését olyan művészek is mutatják, mint Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ligeti György, John Cage, Perényi Miklós.

Kulcsár Noémi a faktor.hu-nak elmondta, hogy neki inspirációt jelentett mindaz, ami Eötvös Péter zenei gondolkodásában érzékelhető: a színház és a film eszközrendszerének, hatáselemeinek merész alkalmazása. Eötvös több kompozíciójának hátterében valóságos dialógusok, drámai konfliktusok lüktetnek. A Kulcsár Noémi választotta Tale című mű konkrétan egy Molnár Piroska által felolvasott mese zenei átirata.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Ugyanakkor Kulcsár Noémi hasonló szabadsággal nyúlt Eötvös zenei átiratához, mint amellyel a zeneszerző építi be a történeteket saját alkotói világába. A táncprodukció csak a zenemű teatralitásához, főbb karakterjegyeihez alkalmazkodik, ám új történetet mesél el.

    A klasszikus balett, illetve kortárs táncszínházi produkciókban is sikeres koreográfus az Eötvös-darab felhasználásával olyan előadást hozott létre, amely - sokak szerint - mélységeivel, szimbólumaival együtt is közérthető.

    A táncdarab az emberi lét legősibb kérdéseit kutatja. Emelkedettebb olvasatában arra kérdez rá: kik vagyunk, honnan jöttünk és hova tartunk? Milyen életfeladattal születtünk a Földre, és ezt hogyan kell teljesítenünk? Lesz-e hozzá elég életbátorságunk?

    Ám a játék értelmezhető akár világos jelképrendszerű, de korántsem primitív teremtésmítoszként is. Megint más megközelítésből: szülő és gyerek viszonyrendszerét felskiccelő, táncnyelven fogalmazó színpadi esszéként. Összességében: az emberi útkeresés különböző aspektusait, állomásait mutatja meg.

    A korábbi előadások kapcsán egyértelmű: a Tale-ban harmóniába kerül zene, mozdulat és mese. Ami nemcsak a csodálatos zenedarabnak és az átgondolt koreográfiának köszönhető, hanem a táncosoknak is.

    Az anya szerepében Spala Korinna Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Szegedi, majd Pécsi Balett egykori szólótáncosa látható. Aki amúgy koreográfusként is nyert már fődíjat az Budapesti Fringe Fesztiválon. Spala Korinna a faktor.hu kérdésre úgy fogalmazott: sem koncentrációban, sem átélésben nem szabad és nem is lehet különbséget tenni a Tale hősnője és olyan, korábban táncolt szerepei között, mint például A fából faragott királyfi királylánya, A csodálatos Mandarin lányfigurája, a Notre Dame-i toronyőr Esmeraldája. Ráadásul a Tale esetében plusz feladat, hogy negyven perc alatt kell a női lét olyan végletes létállapotait megjelenítenie, mint az érzékei által hajtott asszony szenvedélye, vagy a kirepülő gyerekét elengedő anya leplezett fájdalma.

    Hasonlóan komplex a feladata az apát táncoló Csere Zoltánnak, aki a Győri Balett és az egri Gárdonyi Géza Színház balett társulatának egykori magántáncosa. Csere Zoltán olyan darabokban táncolt főszerepeket, mint például a Rómeó és Júlia, Márió és a varázsló, Egy faun délutánja. A művész a kortárs táncra vonatkozóan említette: eszköztárához, alkotói attitűdjéhez Béjart lausanne-i kétéves kurzusa is hozzátett.

    A Tale ifjú hősét alakító Gáll Norbert két éve végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. Szerepel az előadásban Stohl Luca és Tóth Brigitta is.

    Az előadásban hangsúlyos szerepet kap továbbá egy pecabot - a történések bizonyos pillanatában pedig Angela Merkel, II. Erzsébet vagy éppen Arnold Schwarzenegger néz szembe a közönséggel.

    Az ősbemutató után Eötvös Péter azt mondta: a táncdarab érzelmi és szellemi szempontból is összhangban van saját elképzeléseivel.

    Az unikális produkció kapcsán Kulcsár Noémi arról beszélt: a szellős megmutatkozások miatt az újabb színrelépési lehetőségeket komoly próbák előzik meg. Az előadások szórványosságát pedig elsősorban egyeztetési nehézségek magyarázzák. Illetve az, hogy a Tellabor – más kortárs csoportokhoz hasonlóan – nem rendelkezik saját játszóhellyel.

    De tény az is, hogy a határon túli magyar kulturális intézményeket összefogó Balassi Intézet közelmúltban megtartott konferenciáján több külhoni magyar kultúrcentrum vezetője is jelezte: szeretnék vendégül látni a Tale-t.

    Ahogy külföldi színház részéről is van komoly érdeklődés.

    Top 16