• Krimi

Kivégezték a metrón késelő férfit

26 embert késelt meg egy férfi két éve Tajvanon a metrón, négy áldozata bele is halt a sérülésekbe. Csen Ming-tang, az igazságügyi tárca helyettese szerdán bejelentette, hogy a bíróság által halálra ítélt férfit, most kivégzőosztag ölte meg.

Az akkor 21 éves, másodéves egyetemi hallgató csúcsforgalomban egy zsúfolt szerelvényen késelte meg az embereket. Az áldozatok húszas, harmincas és negyvenes éveikben járó utasok voltak. A férfi egy 10 centiméteres pengéjű kést használt a támadáshoz, de találtak nála egy ennél háromszor hosszabb pengéjű kést is. Amikor elfogták, azt mondta, hogy gyerekkora óta készült a tömeggyilkosságra.

Csen Ming-tang 26 embert késelt meg, négyen meg is haltak. Illusztráció.

Csen Ming-tang 26 embert késelt meg, négyen meg is haltak. Illusztráció.

Csen Ming-tangot már tavaly halálra ítélték, de az ítéletet csak szerda reggel hajtották végre. A kivégzés ellen az utóbbi hónapokban több jogvédő csoport is tiltakozott, de a legfelsőbb bíróság ennek ellenére helybenhagyta az ítéletet.

A sajtóbeszámolókban megszólaltatott hozzátartozók - köztük az egyik áldozat apja - a helyi médiában azt mondták, hogy elégtételt éreznek azután, hogy a gyilkost a legsúlyosabb büntetéssel sújtották.

A férfit korábban úgy jellemezték, hogy antiszociális, nárcisztikus alkat, ráadásul éretlen és pesszimista is. Megszállottja volt a véres videojátékoknak, és horrortörténeteket is írt. Szülei egyetértettek a halálos ítélettel, mert gyerekük tettét megbocsáthatatlannak tartják – írja az MTI.

Top 0