• Krimi

Szülei verték halálra egy templomban, hogy bevallja a bűneit

Emberöléssel és súlyos testi sértéssel vádolnak egy New York-i házaspárt a hatóságok, akik mindkét gyereküket veréssel kényszerítették arra egy keresztény családterápián, hogy elmondják, miben vétkeztek.

A bíróságon a szülők, Bruce Leonard és Deborah Leonard ártatlannak vallották magukat – írja a Reuters. Nem csak a szülőket, hanem még négy embert vádolnak azzal, hogy vasárnap istentisztelet után verték a fiúkat. A nagyobbik testvér légzése végül hétfő délelőtt állt le, de csak néhány órával később vitték a szülei kórházba, ahol már nem tudtak segíteni rajta.

A rendőrség kihallgatta a gyülekezet többi tagját is. Ekkor derült ki, hogy a kisebbik testvért is súlyosan bántalmazták a vasárnapi családterápián azért, hogy megbocsátást nyerhessen. A rendőrség kedden razziát tartott az Élet Világa központjában. Itt találták meg a fiatalabb fiút, akit több másik gyerekkel együtt tartottak fogva.

A szülők a halálra vert gyerek testén látható ütésnyomok ellenére azt mondták: szerintük valaki lelőhette a gyermeküket és abba halt bele. Deborah és Bruce Leonard fejenként 100 ezer dolláros óvadék fejében szabadlábon védekezhet.

Az Élet Világa elnevezésű gyülekezet a keresztény egyházak közé sorolja magát. A Reuters szerint a gyülekezetben bevett szokás volt a gyerekek verése.

Top 0