• Belföld
Faktor

Most kiderül, hogy lesz-e BKV sztrájk: itt tart az ügy

Mindenki abban reménykedik, hogy az egyelőre felfüggesztett sztrájkból nem lesz semmi.

Pénteken megszülethet a 2017-es bérmegállapodás a BKV menedzsmentje és a két legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége között – írta a Magyar Nemzet.

A lapnak Bolla Tibor, a fővárosi közlekedési társaság vezérigazgatója “több mint valószínűnek” nevezte a megállapodás lehetőségét, valamint arról beszélt, hogy az elviekben már elfogadott, összesen 15 százalékos béremeléssel kapcsolatban már csak egy apró részletkérdésben van vita.

A tervek szerint a bérmegállapodás tartalmazni fogja a BKV-t is érintő munkaerőhiány orvoslását is. Ha sikerül megállapodni, akkor visszavonják a március végén bejelentett, azóta felfüggesztett sztrájkot.

Kommentek:

Top 0