• Krimi
Faktor

Főnöke miatt zuhant le a tetőről, majd halt meg egy szombathelyi munkás

A férfi még tavaly augusztusban szenvedett munkaidőben életveszélyes sérüléseket.

Képünk csak illusztráció.

Képünk csak illusztráció.

Az egyik szombathelyi vállalat tetejének lebontására kötött szerződést alvállalkozóként egy szombathelyi cég ügyvezetője. A 60 éves helyi férfi a bontásra szoruló épület tetőszerkezetét borító lemezek leszedését kérte az egyik alkalmazottjától. A férfi tavaly augusztusban esett le munka közben a tetőről, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, majd ellátása során közel két hónap múlva életét vesztette.

Az eljárás során felmerült a munkáltató felelőssége is, a szakértői vélemények szerint pedig Sz. József nem biztosított leesés elleni megfelelő védelmet, illetve a biztosított védőeszköz sem volt megfelelő. A foglalkozási szabályszegés összefügg a balesettel is.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folytatott nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte - írja a police.hu.

Kommentek:

Top 0