• Külföld

Szlovákiában is növelték a terrorkészültséget

Megemelte a terrorfenyegetettség szintjét Szlovákiában szerdán Robert Kalinák belügyminiszter - közölte a Sita szlovák hírügynökség.

Az ország történetében most először emelték meg a terrorveszély szintjét a második fokozatra. Eddig az első fokozat volt érvényben. A második fokozat azt jelzi, hogy az országban a terrorcselekmény elkövetésének veszélye kevéssé valószínű, de nem lehet kizárni.

A készültség megemeléséről a keddi brüsszeli merényletek miatt döntött a szlovák belügyminisztérium a hírszerzők, illetve más biztonsági és védelmi szervek helyzetértékelése alapján.

Illusztráció.

Illusztráció.

Magyarországon is marad a 2-es szintű terrorriadó, erről Orbán Viktor az M1-en beszélt.

A szlovák belügyminisztérium már kedden rendkívüli biztonsági intézkedések - leginkább megerősített rendőri jelenlét - bevezetésével reagált a brüsszeli robbantásokra. Később összehívták a kormány nemzetbiztonsági tanácsát is. Az ülés után Robert Fico ügyvezető kormányfő azt mondta: mérlegelni fogják a terrorfenyegetettség szintjének megemelését, s arról az illetékes biztonsági szakértői testületek helyzetértékelése után hoznak döntést.

A keddi brüsszeli merényleteknek hivatalos szlovák források szerint nincsenek szlovákiai halálos áldozatai vagy sebesültjei – írja az MTI.

Top 0