• Krimi
Faktor

Orrfacsaró bűz vezetett el a 19 éves eltűnthöz, hónapok óta a fészerben lehetett

A rendőrök vasárnap este találták meg egy 19 éves lány bomló holttestét. Feltehetően arról a fiatalról van szó, aki még februárban tűnt el.

A Joj TV számolt be róla elsőként, hogy az eperjesi járásbeli Abranovce községben a 19 éves holttestét találhatták meg.  Daniel Dzobanik kerületi rendőri szóvivő a TASR-nak elmondta, hogy a holttest egy elhagyatott ház fáskamrájában feküdt, és már jócskán bomlásnak indult.

A kép csak illusztráció.

A kép csak illusztráció.

Mivel már egy ideje halott volt, minden kétséget kizáróan csak a DNS-teszttel tudják azonosítani. A Markíza információi szerint egy 26 éves helyi lakos lelt rá, amikor fáért ment, és orrfacsaró bűzre lett figyelmes.

Michaela a kassai-vidéki járásbeli Kenyhecről származik, Abranovcén a barátjával lakott együtt eltűnése előtt, aznap pedig még beszélt telefonon a párjával.

"Aznap este azt mondta a barátjának, hogy épp egy hipermarketben van Eperjesen, és bevásárol. Azt követően azonban már nem tért haza és nem is vette fel a kapcsolatot senkivel" - jegyezte meg még márciusban Jana Migalová rendőrségi szóvivő.

A rendőrség intenzív nyomozásba kezdett a lány után, a helyi hangosbemondóban is bemondták az eltűnését, a romatelepen, sőt, még a krisnások között is keresték – írja a Paraméter.

Kommentek:

Top 0