• Krimi
Faktor

Háromévest molesztált: nemi betegséggel fertőzte meg unokahúgát a fiú

A fiatal fiút az orvosi vizsgálat buktatta le. Elítélték.

Édesanyja vette észre három éves kislánya nemi szervén a sebeket 2014-ben, ezért először háziorvoshoz vitte a gyereket: a kenőcsök azonban nem segítettek, ezért a gyerek a Heim Pál Gyermekkórházba került. Itt derült ki, hogy a kislánynak szifilisze van, amit csak nemi úton kaphatott el - írja a Velvet. Miután megvizsgálták a családtagokat kiderült, hogy a gyerek – akkor 16 éves – nagybátyja szenved ugyanabban a nemi betegségben.

A kislányt nagybátyja fertőzte meg. (Képünk illusztráció.)

A kislányt nagybátyja fertőzte meg. (Képünk illusztráció.)

A nyomozás során az is kiderült, hogy a szülők 2014 szeptemberében egy rövid időre a nagybácsira bízták a kislányt, és miközben a gyerek hanyatt fekve játszott az ágyon, a fiú lehúzta unokahúga bugyiját és a nemi szervét a gyerekéhez érintette. Valószínűleg csak azért nem erőszakolta meg a kicsit, mert időközben hazaértek a szülők.

A most 19 éves fiú tavaly elsőfokon négy és fél év börtönbüntetést kapott és öt évre eltiltották a közügyektől. A Fővárosi Ítélőtábla hétfőn helybenhagyta az ítéletet.

Kommentek:

Top 0