• Krimi
Faktor

Taxiba ült a kislány, majd 13 évre eltűnt: bezárva, rabszolgaként tartották

A lánynak hosszú évekig a világtól elszigetelten kellett élnie. Szexrabszolga lett belőle.

A brit lány 15 éves volt, amikor elrabolta egy taxisofőr. A gyereket nem kereste senki, mert szülei korábban elhagyták őt, nagyanyja pedig meghalt, és hogy az intézetbe kerülést elkerülje, barátjához költözött. A lányt onnan rabolták el, 13 évig élt fogságban.

Anna egy könyvben írt megpróbáltatásairól. Több mint egy évtizeden keresztül tűrte, hogy a taxis naponta megerőszakolta, megverte őt, de az is gyakori volt, hogy más férfiak is közösültek vele akarata ellenére. A lány összesen négy gyereket szült fogva tartójának, akiket születésük után a férfi elvett tőle.

Anna végül egy védőnő segítségével szabadult ki a rabszolgaságból. Egyszer vizsgálója táskájába rejtett egy papírt, amiben leírta, hogy fogva tartják és kínozzák. Anna könyve a napokban jelent meg, mert máig nem tudta elfelejteni a 16 évvel ezelőtt történteket - írja a Daily Mail. A nő sorsa azóta jobbra fordult: megházasodott, született négy gyermeke, bár korábbi négy gyermekéről azóta sem tud semmit.

Kommentek:

Top 0