• Külföld
Faktor

Szexelni járnak az emberek ebbe az IKEÁ-ba

Az egyik eladó szerint nincs olyan hely az áruházban, ahol ne kaptak volna rajta már szeretkező párokat.

Az emberek kreativitása időről-időre új határokat szab: egy németországi IKEA vásárlói nem csak nézelődni és vásárolni, de szexelni is járnak a bútorüzletbe.

A szokatlan jelenségről a svéd vállalat egyik dolgozója számolt be, aki állítása szerint nem egyszer volt szemtanúja annak, ahogyan a vásárlók szeretkeznek a bútorok, párnák, paplanok között. A lány elmondása szerint nem egyszeri esetről van szó, az emberek majdnem minden helyen kipróbálták már az együttlétet, akadtak olyanok is, akik a szekrényben szexeltek - írja a Bors a Vice német portálra hivatkozva.

A lap ezt követően utánajárt, mi a helyzet ilyen téren magyar viszonylatban. Megkeresésükre az IKEA itthon azt a választ adta, hogy ugyan örülnek annak, hogy sokan otthon érzik magukat az üzletekben, azonban a házirend tiltja, hogy a pajzán vásárlók megzavarják a dolgozókat, vagy akár más nézelődőket.

"Még nem értesültünk hasonló esetről, ha azonban egy szerelmespárt ilyen helyzetben találnánk, akkor felszólítanánk, hogy fejezzék be mások zavarását" - mondták.

Kommentek:

Top 0