Maksa Mónika

Szerdától nem lehet dohányozni a zárt közterületeken

Szerdától Romániában tilos lesz dohányozni minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön, játszótéren, továbbá a szolgálati gépkocsikban és taxikban is.

A tiltás ellen vétő embereket 500 lejig (35 ezer forintig) büntethetik, a jogi személyeket - például kávézók, bárok, vendéglők - 5 vagy 10 ezer lejre bírságolhatják, a harmadik kihágásnál pedig már 15 ezer lejre büntetik és be is zárják a vendéglátóhelyeket.

A jogszabály értelmezése egyelőre bizonytalan, mert minden "közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre" kiterjeszti a dohányzás tilalmát. Így azt sem tudni például, hogy a Romániában elterjedt, nyitott légterű, de napernyőkkel fedett kerthelyiségekben szabad lesz-e dohányozni.

A jogszabály szövege nem egyértelmű, ezért még nem lehet tudni, hogy a kerthelyiségekben rá lehet-e majd gyújtani.

A jogszabály szövege nem egyértelmű, ezért még nem lehet tudni, hogy a kerthelyiségekben rá lehet-e majd gyújtani.

Fotó: Mészáros Annarózsa

EZT IS AJÁNLJUK:

    A kormány végrehajtási szabályokat akar elfogadni a törvényhez. A március elején megjelent tervezet szerint a törvény betartását mindenhol a rendőrök fogják ellenőrizni. Nemcsak tettenéréskor, csikkek vagy dohányfüst miatt bírságolhatnak, hanem elkérhetik a biztonsági kamerák felvételeit is. A zárt közterületeken dohányzást tiltó táblákat kell kihelyezni, és látható helyen fel kell tüntetni azt a telefonszámot is, amelyen az esetleges szabálysértést lehet bejelenteni.

    Az MTI úgy tudja, hogy Romániában a felnőttek 27 százaléka vallja magát dohányosnak. A dohányipari cégek nem tettek közzé becsléseket arról, hogy mekkora veszteséget okozhat a dohányzást korlátozó rendelkezés, de az elemzők többsége arra számít, hogy a kiesést drágítással próbálják majd ellensúlyozni.

    A törvénynek a költségvetésre is lehet hatása, mivel a dohányipar a második legjelentősebb befizető az olajipar után. A dohánytermékekre kivetett különböző adónemekből 2014-ben mintegy 2,7 milliárd euró folyt be. Ez a román GDP 1,75 százalékát, és a költségvetési bevételek 12,5 százalékát jelenti. Egy 20 szálas doboz cigaretta esetében négy szál árát a gyártók és forgalmazók kapják, a többi 16 ára azonban az államkasszába folyik.

    Top 16