• Élet
Faktor

Kiderült, melyik hónapban született gyerekek a legjobbak az iskolában

Azok a gyerekek teljesítenek jobban az iskolában, és kerülnek be sokkal jobb felsőoktatási intézményekbe, akik szeptemberben születtek - legalábbis ez derült ki az amerikai National Bureau of Economic Research új tanulmányából.

Sokat számít a családi háttér is.

Sokat számít a családi háttér is.

A kutatók több mint 1,2 millió, hat és tizenöt év közötti, floridai diák tanulmányi eredményeit hasonlították össze. A fiatalokat aszerint osztották csoportokra, hogy melyik hónapban születtek. Azt találták, hogy minden korosztályban a szeptemberben születettek érték el a legjobb eredményeket, különösen azokhoz képest, akik augusztusban születtek. Ez azért van így, mert az amerikai oktatási rendszerben a szeptemberi gyerekek az osztályuk legidősebb, míg az augusztusiak a legfiatalabb tagjai.

A felmérés eredményeiből kiderült az is, hogy a szeptemberben születettek eredményei általában javulnak az iskolában töltöttöt évek alatt, így nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy jó főiskolákra, egyetemekre kerüljenek be.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A tanulmány szerint más tényezők is hatással vannak az iskolai előmenetelre, például az otthon tanultak, az etnikai hovatartozás és az anyagi helyzet. A tudósok szerint, bárhonnan is érkezzen az iskolába egy gyermek, jobban fog teljesíteni, ha a szülei egy évvel később kezdik meg a taníttatását, vagy először egy speciális, iskolára felkészítő programra íratják be őket.

    A kutatók az iskolák mellett javító intézetekben élő gyerekek adatait is vizsgálták. Ebben az esetbe arra az eredményre jutottak, hogy a gyerekek annál kevésbé hajlamosak a bűnözésre, minél idősebb tagjai a korcsoportjaiknak – írja az Independent.

    Kommentek:

    Top 16