• Belföld
Faktor

A mentőben tért magához az összevert lány, akit barátja származása miatt ütöttek

Az egyik támadó korábban börtönőrként dolgozott.

Csütörtökön folytatódott annak az ügynek a tárgyalása, amely még 2015-ben történt Szegeden: egy háromfős baráti társaság összevert egy kubai származású magyar állampolgárt és kísérőjét, egy fiatal nőt - írja a Délmagyar.

A nőnek felrepedt a szája, eltört az arccsontja, fogai elmozdultak a verés következtében. A támadók egyike ráadásul nemcsak börtönőrként dolgozott, hanem rutinos kick-boxos is volt, ezért lehettek ilyen súlyos sérülései a megvert lánynak.

Mint arról a nő beszámolt, bátyja elhagyott mobilját keresték, amikor barátja bőrszíne miatt inzultálni kezdte a férfiakból álló háromfős társaság. A vita pedig verekedéssé fajult.

Ezután már csak a mentőben tértem magamhoz, később pedig össze kellett varrni a számat, és az arccsontom is eltört, amit műteni kellett, sőt két fogam is megsérült

– mondta a lány, aki arra, hogy a barátjával pontosan mi történt, és tulajdonképpen, hogyan indult a veszekedés, nem emlékszik pontosan – írja a Délmagyar.

Kommentek:

Top 0