• Krimi
Faktor

Kitolta az udvarról, elrontotta, majd fűcsomók alá "rejtette" az autót

Sz. Zsolt tavaly szeptember 26-án éjjel bement egy endrefalvai családi ház udvarára és az ott parkoló nyitott autóba beült.

A férfi átkutatta a kocsit, de pénzt nem talált benne. Ezután kinyitotta a kaput, az autót az utcára tolta és a benne hagyott kulccsal beindította. A férfi a kocsival kiment Endrefalva mellé a földutakra, majd miután a jármű meghibásodott, fűvel takarta le és otthagyta.

Így rejtette el a kocsit. Forrás: police.hu

Így rejtette el a kocsit. Forrás: police.hu

Sz. Zsolt a nyomozás adatai szerint gyanúsítható továbbá azzal is, hogy tavaly augusztus és november között további öt endrefalvai házba ment be a nyitott ablakon, illetve az egyik épület falát meg is rongálta. A házak, illetve a melléképületek helyiségeiből a férfi láncfűrészt, fűkaszát, bort, kacsát és két motorkerékpárt tulajdonított el. 

A férfi az egyik lopott motorkerékpárról a rendszámot leszedte, majd eladta. G. Zsigmond, Cs. Martin, B. Szabolcs és G. Tamás a motort megvették. A rendőrök a motort G. Richárdtól foglalták le és adták vissza eredeti tulajdonosának.

A rendőrök Sz. Zsoltot elfogták, kihallgatták és őrizetbe vették, a további öt férfit is kihallgatták, de ők szabadlábon védekezhetnek. A nyomozók az Sz. Zsolt által ellopott élő állatok és tárgyak nagy részét megtalálták és lefoglalták.

A hatóság a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Sz. Zsolt és az öt férfi ellen az eljárást a napokban befejezte és vádemelési javaslatot küldött a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek – írja a police.hu.

Kommentek:

Top 0