• Pénz
Gyöngyösi Lilla

Százmilliókat költöttek Star Wars-os játékokra

Hétszázmillió dollárnál (202 milliárd forint) is többet költöttek tavaly az amerikaiak a Star Wars - Az ébredő Erő című kasszasikerhez kötődő játékokra, így ezek lettek az Egyesült Államok legnépszerűbb játékai 2015-ben.

Az NPD Group piackutató cég szerint a Kylo Ren-fénykardok, BB-8 droidok és Ezeréves Sólyom-modellek több pénzt termeltek, mint a Jurassic World, a Minyonok és a Bosszúállók: Ultron kora című filmekhez kötődő játékok együtt.

A játékeladások 6,7 százalékkal nőttek tavaly az Egyesült Államokban, összesen 19,4 milliárd dolláros bevételt produkálva, ami az elmúlt évek egyik legerősebb eredménye. Ennek az is oka, hogy mások mellett a Hasbro és a Mattel által gyártott új Csillagok háborújás játékokat is tavaly, szeptember 4-én, az új epizód mozikba kerülése előtt kezdték árulni.

A Disney egyébként múlt héten jelentette be, hogy hamarosan újabbtematikus játékok és gyűjthető figurák kerülnek a boltokba szerte az Egyesült Államokban. Az új termékek között sok Rey-figura is lesz, mivel a vásárlók egy részének nem tetszett, hogy a 7. epizód női főszereplője alig van jelen a játékboltok polcain.

EZT IS AJÁNLJUK:

    A Disney egy ideig szándékosan visszatartotta a Reyhez kötődő termékek egy részét, hogy ne áruljon el túl sokat a filmről. A vállalat ugyanakkor kissé alul is becsülte a karakter népszerűségét, a film bemutatóját követően ugyanis a Rey-figurákat valósággal elkapkodták a játékboltokból.

    A Star Wars - Az ébredő Erő öt hét alatt Észak-Amerikában minden addigi rekordotmegdöntve 861 millió dolláros (248 milliárd forint), az egész világon 1,88 milliárd dolláros (543 milliárd forint) jegyárbevételthozott – írja az MTI.

    Top 16