• Külföld

Szándékosan ölte meg barátnőjét Oscar Pistorius

Oscar Pistorius 2013 februárjában lőtte le modell barátnőjét a csukott fürdőszobaajtón keresztül. Eddig gondatlan emberölés miatt volt egy évig börtönben, később házi őrizetben. Csütörtökön a dél-afrikai bíróság újratárgyalta az ügyet és szándékos emberölésben találta bűnösnek a a legismertebb paralimpikont.

2014-ben gondatlan emberölés miatt ítélte a bíróság öt év börtönre Oscar Pistoriust. Egy év után azonban házi őrizetben tölthette a büntetését. Ügyét azért tárgyalták újra, mert az ügyészség nem volt elégedett az ítélettel, Gerrie Nel főügyész szerint az eredeti ítéletet hozó bíró rosszul alkalmazta a törvényt. Az ügyészség szerint a paralimpiai futó szándékos emberölést követett el, hiszen amikor átlőtt a fürdőszobaajtón, tudta, hogy áll valaki mögötte és belehalhat a lövésekbe.

Forrás: Europress - Getty Images/Pool

Forrás: Europress - Getty Images/Pool

Pistorius korábbi vallomásában beismerte, hogy rálőtt az ajtó mögött álló emberre, de azt mondta: nem tudta, hogy az a barátnője, Reeva Steenkamp volt. Ügyvédje azzal érvelt, hogy a futó azt hitte, hogy egy betörő ellen védekezik a fegyverrel. A bíróság szerint az azonban, hogy ki állt az ajtó mögött irreleváns az ítélet szempontjából -írja a bbc.com.

A legfelsőbb dél-afrikai fellebbviteli fórum helyt adott a fellebbezésnek és arra jutott, hogy a futó szándékosan ölte meg 29 éves barátnőjét. A szándékos emberölésért Dél-Afrikában a legenyhébb büntetés 15 év szabadságvesztés.

A tárgyalásról korábban itt, a házi őrizetről pedig itt olvashattak.

Top 0