• Külföld
Faktor

Tovább tombol a poloskajárvány, már nem csak nálunk okoznak problémát a rovarok

Egyelőre csak kémiai eszközökkel lehet küzdeni ellenük.

Jelentős, a becslések szerint több milliárd eurónyi gazdasági kárt okoznak világszerte a Közép-Európában, így Magyarországon is megtelepedett észak-afrikai eredetű zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák - mondta Aponyi Lajos, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára az MTI-nek.

A szakember ismertette, a nagy számú, a lakásokba is "beköltöző", büdös rovarokaz emberre nem veszélyesek, ugyanakkor több mint százféle növényben, azok bimbójában, virágában és termésében kárt okoznak. Magyarországon elsősorban a zöldségféléket károsítják, azok közül is a paprikát és a paradicsomot, de támadják a gyümölcsöket is, többek között az almát, a körtét és a szőlőt is. A kártétel miatt a termés értékesíthetetlenné válik.

Illusztráció.

Illusztráció.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Hozzátette, hogy a haszonnövényi kártétellel szemben rovarölő-szerekkel lehet védekezni, de ebben az esetben figyelembe kell venni az élelmezés-egészségügyi várakozási időt.

    Ahogyan az időjárás hűvösebbre fordul, a rovarok védett helyet keresnek, és így a lakásokban is megjelennek. Ez ellen szúnyoghálóval lehet védekezni, emellett a szakértő azt javasolja, hogy a hűvösebb időszak közeledtével tartsák zárva az ajtókat és ablakokat.

    Kitért arra is, hogy Magyarországon a zöld vándorpoloska 2002-től, az ázsiai márványos poloska pedig 2013-tól jelent meg. Magyarországi megjelenésük hátterében valószínűleg a globális kereskedelem, elterjedésük mögött pedig a klímaváltozás áll. Az évenkénti szaporodás és kártétel nagyságát elsősorban a tavaszi és a nyári hőmérséklet határozza meg, az átlagosnál melegebb és szárazabb időjárás kifejezetten kedvez tömegszaporodásuknak, védett helyeken mindkét faj áttelel. Jelenleg a zöld vándorpoloska többségét alkotja a populációnak, de erőteljesen szaporodik az ázsiai márványos poloska is - magyarázta a szakértő.

    A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a héten közölte: a két poloskafaj ellepi a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket és még a balkonon tartott növényeket is. A közvetlen kár komoly, mert poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök.

    Kiemelték, hogy jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtó szereket tudnak alkalmazni ellenük, ugyanakkor az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén, amellyel reményeik szerint jelentősen csökkenthetik majd a kártevő rovarok egyedszámát.

    Az MTA kutatói emellett a vándorpoloska és a márványos poloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni. A vizsgálat azért fontos, mert ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának gyérítésében és hatékonyan csökkenthetik a poloskák túlélési esélyeit. A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak.

    Kommentek:

    Top 16