• Kultúra
Faktor

Szakadj ki a komfortzónádból!

Az Akvárium Klub idén is a CAFé Budapest egyik helyszíneként vesz részt az október 5-21. között tartó programsorozaton. Ennek keretében érkezik a klubba október 9-én az elképesztő zenei tehetséggel megáldott Masego, október 5-7. között vár találkozások és felfedezések fesztiválja, a Budapest Ritmo, október 8-tól pedig kortárs, underground koncertsorozattal indul a Downtown Café.

Október 5-én elstartol a 27. CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, melynek idén is kiemelt helyszíne lesz az Akvárium Klub.

A fesztivál keretében most először érkezik Magyarországra a YouTube-on ismertté vált, még felfutóban lévő, zsigerből jövő zenei tehetséggel rendelkező Masego október 9-én. Zenei kompozícióinak alapját a loopok és az improvizáció eredeti kombinációja teremti meg, ő maga szaxofonon, dobgépeken és szintetizátoron játszik.

Énekstílusának közvetlensége és jazzes muzsikusi attitűdje minden számának sajátos színezetet kölcsönöz. Félreismerhetetlenül egyéni világa olyan DJ-producerek érdeklődését váltotta már ki, mint Kaytranada vagy Sounwave. Saját stílusára a Trap House Jazz elnevezést használja, karakterét – a színpadon és civilben is – sokan Pharrell Williams, Michael Jackson és Jamie Foxx fúziójának látják.

EZT IS AJÁNLJUK:

    Masego koncertje mellett az idei CAFe Budapestre egy kortárs klubzenei programsorozattal is készül az Akvárium Klub, Downtown Café címen. Az évek óta saját terekkel, vidéki helyszínekkel és stabil projektekkel működő szabadzenei underground közegből összesen hat formációval találkozhat majd a közönség az Akvárium VOLT Lokál termében.

    A freejazz, a zajzene, a kísérleti elektronika különböző területeiről érkező alkotók széles skálát fednek le, így jól mutatják a szubkultúra gazdagságát is. A sorozatban megismerhető, a megszokottól tökéletesen eltérő hangzásvilág hozhat magával megőrülős táncolást és magunkba mélyedős meditatív élményt is. Lesz kozmikus indie hangzás, improvizációra építő zaj-produkció, fellép külföldön elismert szerző és feltörekvő fiatal csapat -

    a lényeg, hogy mind kimozdítanak a komfortzónánkból.

    De lássuk, kikről is van szó! A CAFe Budapest: Downtown Café első fellépője október 8-án a The Best Bad Trip lesz. A főként húsz év körüli fiatalokból álló zenekarnak jelmondata lehetne, hogy ők játsszák a "legmegbízhatatlanabb" zenét. Előadásukra jellemző, hogy egymást szorosan követik a kemény és lágy, az egyszerű és bonyolult, a rendezett és kaotikus, a keleti és nyugati atmoszférák.

    Október 12-én Gosheven játszik majd, ami a 12z révén már jól ismert Szabó Bálint szóló projektje. 2017-ben egy elvarázsoló albummal mutatkozott be, ez volt a Leaper. Gosheven a férfiideál képe mellett kísérletet tesz a nyugati zenét eluraló hangolási rendszer sztenderdjétől való elszakadásra is, és a mai fül számára gyakran szokatlan hangolásokban igyekszik megtalálni az őseink ártatlanságát.

    Ezt követően október 13-án a JazzaJ /Budapest Improvisers Orchestra feat. Grencsót ismerheti meg a közönség.

    A Budapest Improvisers Orchestra tagjai arra vállalkoztak, hogy eltöröljék a kortárs komolyzene és az improvizatív zene közti határokat.

    Műsorukon experimentális zenei kompozíciók, szabad improvizációk és saját darabok egyaránt szerepelnek. A JazzaJ egy 2011 szeptemberében indított nyitott-zenei klub, ahova minden szerdán olyan zenekarokat hívnak meg, akik kizökkentenek a megszokott mederből, hogy a lehető legközvetlenebb módon tárják elénk zenei világukat. Grencsó István pedig az élő zenész-legendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja. 

    Október 19-én Gryllus Ábrist hallhatjuk a VOLT Lokálban. A FOR. zajtechno formáció egyik tagja. Bár több lemezt is megjelentetett az elmúlt tíz évben, saját nevén kiadott első albuma 'Post_' 2017 végén jelent meg a Budapesti Farbwechsel kiadónál.

    Október 20-án a Changing Grey lép színpadra. A Zságer Balázs és Genser András alkotta duó igazi elektronikus zenei csemege. Főleg 4/4 alapú live actjük az IDM, a house és techno hatások mellett számos zenei asszociációt tartalmaz. A végeredmény egy teljes egységben összeforrt flow-élmény. 

    A Downtown Café utolsó fellépője Porteleki Áron & Szelevényi Ákos lesz október 21-én. A széles hangszerparkot használó, nagy íveket bejáró duó, mostanra havi rendszerességgel játszik Budapesten. Sodró erejű koncertjeik legfontosabb eleme valamiféle megkerülhetetlen jelenlét, valamint a rögtönzés azon kreatív ereje, amely képes összekapcsolni minket rég elfeledett gyermeki énünkkel.

    Mindemellett pedig harmadik alkalommal jelentkezik a meglepő találkozások, egyszeri csodák és nagy felfedezések fesztiválja, a Budapest Ritmo, mely ezúttal nagy hangsúlyt helyez a roma zenére. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál és a Hangvető közös rendezvénye október 5–7. között várja a műfaj rajongóit az Akvárium Klubban.

    Kommentek:

    Top 16