• Külföld
Faktor

A számítógép mellett hagyta jelszavát, így bukott le a hűtlen férj

A feleség gyanút fogott, ezért ellenőrizte a férje leveleit. Amit azonban megtudott, tönkretette a házasságot.

Pénzbüntetést kapott az a svájci nő, aki többször is belépett a férje frissen készített e-mail fiókjába a közösen használt számítógépükön. Összesen 1500 frankot (nagyjából 410 ezer forintot) kell fizetnie.

A nő gyanút fogott, hogy a férjének miért van szüksége új e-mail címre, és egy svájci lap beszámolója szerint elkezdte kipróbálni a számítógép mellé felírt közös jelszavakat a belépéshez. Sikerült is belépnie, ekkor kiderült, hogy a férfi több másik nővel tartott fenn titkos viszonyt. A pár összeveszett, a férj pedig elköltözött, majd nem sokkal később feljelentést tett, amiért engedély nélkül belépett a privát e-mail fiókjába.

Az ügyben az első fokú ítéletet már tavaly februárban meghozták, és a bíróság akkor 9900 frank (nagyjából 2,7 millió forint) bírságot szabott ki a nőre, amit akkor kellett volna megfizetnie, ha négy éven belül újra elkövet valamilyen vétséget, illetve 4300 frank bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték.

Az ítélettel szemben fellebbeztek, az ügyvédek úgy érveltek, hogy a nő valójában nem hackelte meg a férje fiókját, hiszen már eleve tudta a jelszót. Ugyanakkor a számítógép böngészőjének keresési előzményeiből kiderült, hogy korábban rákeresett, illegális-e más fiókjába belépni, ami a felperes ügyvédei szerint bizonyíték arra, hogy a nő tisztában volt vele, hogy jogsértő tevékenységet végez.

A bíróság végül megállapította, hogy a svájci törvények értelmében a jelszóval védett tartalmak megszerzése a tulajdonos engedélye nélkül bűncselekmény, ami három év szabadságvesztéssel vagy bírság megfizetésével büntetendő. Ugyanakkor a korábbi 9900 frankos összeget 1500 frankra mérsékelték, mivel a nő a férje könnyelműségét kihasználva, minimális erőfeszítéssel jutott hozzá a titkolni szándékozott levelezéshez - írja a Metro.

Kommentek:

Top 0